A haldokló egészségügy kivesézése – Brea Grant: 12 Hour Shift
Brea Grant második filmjében a hullazsigerelés a lehető legvaskosabb politikai töltetű metaforává válik.
Címke: rendszerkritika
Kollektív érzelmek – Beszámoló a 16. Verzió Fesztiválról
Idén november 12. és 17. között került megrendezésre Budapesten a Verzió, hosszabb nevén a 16. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. A vetítések, ahogy hasonló eseményekkor szokás, több helyszínen zajlottak, alkalmanként közönségtalálkozókkal kiegészülve. Mesterkurzust tartott Askold Kurov, akinek a tavaly készült Novaya című filmjét vetítették, ezzel is növelve a fesztivál értékét. De a rendezvényhez tartoztak kerekasztal-beszélgetések, úgynevezett vendégtalálkozók, koncertek és a mostanság divatos VR-vetítések is.
Gelman-kommentár, ahogyan mesteremberek előadják Jeles András betanításában – Jeles András: Álombrigád (1983)
Aligha van olyan filmje a ’80-as évek „új érzékenységének”, amely annyira harsányan viselné azokat a neo-avantgárd jegyeket, mint Jeles András Álombrigádja (1983). A termelési darabot eljátszani készülő brigád széteső képfolyama és narratívája ugyan rokonának tűnik az egyidős Jégkrémbalett-tel (1984) és a Kutya éji dalával (1983), mégis – talán betiltása okán – kívülre került ebből a „szériából”. Jeles harsány formalizmusát rendszerkritikára használta, művét emiatt hét évre dobozba zárták. A bemutatóig többen ellesték és kiforralták fogásait.
Rendszerhiba – Andrei Cohn: Arest
Az Arest egy egész rendszer működését próbálja egy kicsiny zárkába sűríteni, de kísérlete hiába indul ígéretesnek, újdonságot nem képes nyújtani.
Konzervatív családmodell – Andrej Zvjagincev: Neljubov / Szeretet nélkül
Valósággal csoda, hogy Andrej Zvjagincev legújabb filmje a Leviatán után még elkészülhetett hazájában. A Szeretet nélkül ismét lesújtó portréja napjaink Oroszországának – jóllehet éppúgy egyetemes fekete tükre a kiüresedő kapcsolatok korának.
A méltóság nevében – Ken Loach: I, Daniel Blake / Én, Daniel Blake
Ken Loach megérdemelten kapta meg másodjára is az Arany Pálmát Cannes-ban. Az Én, Daniel Blake szívszorító látlelet arról, hogyan törik meg egy élet a lelketlen rendszer bürokratikus útvesztőiben.
A filmes játékok természetéről – Játék a filmben
Perverz játék a filmé. A film kezdeti szerepe, mint vásári látványosság és attrakció, egyfajta bűvésztrükk, talán a film játékának szintjén köszön vissza igazán. És itt általában a film játékáról beszélhetünk, amelynek során elhiteti velünk, nézőkkel, hogy amit most látunk, az egy valóság, miközben tudjuk, hogy nem az. Ennek a játéknak is vannak szabályai, amelyeket néha át lehet hágni, de az még mindig a játékhoz fog tartozni. És persze, a néző is igyekszik része maradni a játéknak (ha tetszik neki), és általában nem keresi a szabályszegéseket, hibákat, szeret elmerülni a játékban, a filmben.
A tévelygő! – Steven Soderbergh: The Informant! / Az informátor!
Kedves Olvasó! Próbálja csak felkiáltó hangsúllyal mondani a fentebb is olvasható filmcímet. Ugye, milyen vádlóan, megbélyegzően hangzik? Vajon miért tette hozzá ezt a felkiáltójelet Soderbergh új filmjének címéhez, mikor az alapul szolgáló könyvből ez hiányzik? Ha egyből nem tudja a választ, nézze meg a filmet. Bár nekem így se sikerült.
