Kicsit sárga, kicsit savanyú – Bacsó Péter: A tanú, 1969

A tanú közel negyven év után tért vissza a francia Riviérára, ahol idén májusban a Cannes Classics program részeként került először vászonra a film eddig dobozban pihentetett, cenzúrázatlan változata. A forgatás befejezése óta eltelt fél évszázadban A tanú a kommunizmussal, illetve a mindenkori diktatúrával való szembenállás egyik szimbólumává vált Magyarországon. Bacsó Péter klasszikusának újbóli bemutatása ezért a nemrég befejezett digitális felújítás és az eddig nem látott jelenetek miatt akár igazi filmünnep is lehetne – ha egy kicsit könnyebben el tudnánk vonatkoztatni attól a rengeteg lábjegyzettől, amelyek a mai napig is gyűlnek a mű alá.

„Kapuőrök vagyunk” – Villáminterjú Peter Greenawayjel

A festőből lett filmes provokatőr Szolnokon tartott mesterkurzust az Alexandre Trauner Art/Filmfesztiválon, ahol barokk festészettől kezdve a hagyományos mozi haláláig sok mindenről beszélt. A fáradtság jeleit egyáltalán nem mutató 76 éves brit auteur az előadás után készségesen állt az újságírók rendelkezésére egy rövid csevegés erejéig.

Élőzenés hazatérés – Kertész Mihály: A tolonc

Egy szervezési baki miatt, a(z egyik) meghirdetett időpont után egy órával később kezdődött el a 14. TIFF egyik legfontosabb különleges eseménye, Kertész Mihály 1914-es A toloncának a Kolozsvári Magyar Opera szimfonikus zenekara által kísért díszvetítése, a hazatért némafilm élménye azonban láthatólag kárpótolta az operába látogatókat, álló vastapssal ünnepelték a vetítés után a filmet és az azt kísérő zenekart.

A tolonc második diadalútja – Felújított Kertész-filmkinccsel indított az I. Magyar Filmhét

Ihletett döntésnek bizonyult a budapesti Filmhét szervezői részéről, hogy a Művészetek Palotájában tartott hétfő esti ünnepélyes megnyitón nem egy, a Filmalap által támogatott új magyar produkció került bemutatásra, hanem Kertész Mihály ezelőtt száz évvel forgatott filmje restaurált kópiájának világpremierjét tekinthette meg a közönség.

„Azt álmodtam, hogy Griffith-szel sétálgatunk egy stúdióban” – Interjú Kevin Brownlow Oscar-díjas filmtörténésszel, filmrestaurátorral

A brit filmrestaurátor Kevin Brownlow a némafilm megszállott szerelmese. „Bölcs és odaadó” filmmentő munkásságáért 2010-ben Oscar-díjjal tüntették ki. Pordenonéi beszélgetésünkben réges régi történetek, arcok, képek, dallamok, hangulatok bukkantak fel, a némafilmes korszak örökségének bűvös kavalkádja örvénylik.

Metropolis, Piros cipellők és két Drakula – Régiségek és restaurált műkincsek a TIFF-en

A TIFF-ben az egyik legjobb dolog, hogy régi filmeket lehet nézni azok eredeti hordozójáról, 35mm-es celluloidról, és ez mindig hatalmas élmény, legyen az a celluloid agyonkarcolt, hiányos kópia, mint a pár évvel ezelőtt vetített Vándorrege (Walkabout, r. Nicholas Roeg, 1972), vagy a dobozból épp előszedett, leporolt, restaurált Metropolis.

Lúdas Matyi meséje – Az első színes magyar film restaurálása

A Magyar Nemzeti Filmarchívum – ahol 15 éve mentik szisztematikusan, nagy mennyiségben a nemzeti filmkincset – most hatalmas fába vágta a fejszéjét. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától 15 milliós támogatást kapott, s három cég megfeszített munkájával digitális úton próbálják visszavarázsolni az első, teljes hosszában színes magyar film, a Lúdas Matyi színeit. Ez a restaurálás ugrás az ismeretlenbe, hiszen az eredeti kellék összesen két-három százalékban tartalmaz színnyomokat. A restaurálás pedig nem jelentheti azt, hogy találomra, kifestőkönyvszerűen kiszínezhetnek egy filmet. A munkálatokról Fazekas Eszterrel, a Filmarchívum munkatársával, a felújítás vezetőjével beszélgettünk.

Nemzetisége ismeretlen – IV. Filmfelújítási Konferencia – Budapest, Örökmozgó, 2004. március 18-23.

A filmfelújítási konferencia szakkifejezés négy éve létezik a magyar filmfelújítás szókincsében is. 2001-ben még a bolognai archívum javaslatára, és egy európai uniós támogatás keretében jött létre az első, azóta önerőből és szponzorok segítségével működik a rendezvény. 2004-ben immáron negyedik alkalommal került sor a Filmfelújítási Konferenciára a budapesti Örökmozgó moziban.