Ric Roman Waugh legújabb börtöndrámájában megismétlődik a gondolat, melyet korábban egyszer már szépen kifejtett: a túlnépesített börtönök évszázadok óta kontraproduktív módon működnek. Állatot csinálnak a legkevésbé bűnösökből is.
Mindegy milyen, csak legyen valamilyen – szokás mondani. A lényeg úgyis az, hogy imádni vagy utálni lehessen. Ne hagyjon egy film közömbösen, ne tudjam másnap reggelre elfelejteni: ez lenne az ideális állapot és pont ezt nem tudom leírni a Csapdáról.
Nem gondoltam volna, hogy egy pilledt szombat délután egy vadonatúj amerikai film képes lesz meggyőzni arról, hogy egy minta-magánéletet élő családapa veszélyesebb a társadalomra nézve, mint egy életfogytiglanra ítélt látszólagos vadállat, akinek szám szerint 17 emberölés van már a számláján. Pedig meggyőzött.
