Megint azok a rohadt robbanások – Michael Bay: 6 Underground - Hatan az alvilágból

2019. december 17. – írta Pernecker Dávid

A 6 Underground „bayebb” film akarva sem lehetne, és mivel mára mindenki – viccen kívül: mindenki – tudja, hogy ez mi mindent foglal magába, akár mehetnénk is bármi mást csinálni.

Nagy dolgok esnek bele nagy dolgokba – Roland Emmerich: A függetlenség napja – Feltámadás / Independence Day: Resurgence

2016. június 29. – írta Pernecker Dávid

Végre. Imáink meghallgattattak. Elkészült A függetlenség napja folytatása. Sokáig el lehetne ironizálni A függetlenség napja – Feltámadás létének indokolatlanságán, de szerencsére van annyira tré a film, hogy másról is szó essen atavisztikus feleslegességén kívül.

Hős, zuhanórepülésben – John Moore: A Good Day to Die Hard / Die Hard - Drágább, mint az életed

2013. február 19. – írta Ferenczi Szilárd

Ahogy telik az idő, az akciófilmek sorában kétségkívül sokrétűnek számító Die Hard-franchise egyenes arányban kopaszodik főhősével. Míg azonban John McClane koponyája az idő múlásának engedve búcsúzik lemondóan a hajszálaktól, a sorozatból mintha erőnek erejével tépdesnék ki mindazon összetevőket, amelyekre támaszkodva az utóbbi 25 esztendőben ez a bátor, gunyoros, érző és rettentő sokat vérző New York-i zsaru képes volt percenként elakasztani pár lélegzetet a nézőtéren.

Balladai homály – Jonathan Hensleigh: Kill the Irishman

2011. június 2. – írta Verpeléti András

Hollywoodban alighanem elfogytak a feldolgozásra váró nagyhalak, ezért a filmkészítők Al Capone és John Dillinger helyett egyre inkább olyan – legalábbis nálunkfelé – kevésbé ismert „hősöket” vesznek elő, akiknek a történetéből talán még ki lehet sajtolni valami újat. A néhány éve Ridley Scott Amerikai gengszeterében látott kvázi ismeretlen Frank Lucas után most egy igazi ír keménygyerek, Danny Greene került terítékre.

Visszafogott tündérmese a toleranciáról – Rachid Bouchareb: London River

2010. május 18. – írta Vízkeleti Dániel

Bouchareb egyszerre optimista és bátor: a közösen átélt tragédiában látja a népek, kultúrák közötti konfliktusok megoldását. Ez persze egyelőre csak a fikció tündérmese-szerű világában működik. Míg Európa-szerte, parlamenteken kívül és belül ezzel ellentétes folyamatok zajlanak, addig a filmfesztiválok lehetőséget nyújtanak, hogy a mozitermek sötétjében álmodozzunk a kommunikáció és szolidaritás minden problémát áthidaló hatalmáról.