Férfi maga vagy amőba? – Peter Weir: Holt költők társasága / Dead Poets Society (1989)

A kamaszkor a személyiségfejlődés legnagyobb krízise. Felnőttként, különösen férfiként, finom szégyenérzettel vegyes nosztalgiával tudom csak felidézni kamaszkori bizonytalanságaimat, gyengeségeimet, botlásaimat. Az elvárások dzsungelében saját identitását még épp csak kapizsgáló ifjúként én is elvesztem olykor. De szerencsére egy biztos pontom mindig volt: az irodalom. A Holt költők társasága ezekről a bizonytalanságokról, eltévelyedésekről regél.

Nem a te hibád! – Gus Van Sant: Good Will Hunting (1997)

Milyen arányban van szerepe a genetikának és a neveltetésnek egy személyiség kialakulásában? Mennyire határozzák meg az egyén lehetőségeit születésének és gyermekkorának körülményei? Mit kezdhetünk a gyermekkori traumáinkkal, vagy akár azokkal, amik később, felnőttként érnek minket? Ki lehet-e törni a gyermekkorunk által meghatározott szerepkörökből, képesek leszünk-e felnőni a „feladathoz”? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ a Good Will Hunting. 2020-ban néhol nem túl politikailag korrekt módon, jó sok sztereotípiával, mégis olyan nagy szívvel, ami miatt kénytelenek vagyunk mindezeket elnézni neki.

Welcome to the Jungle – A vietnami háború az amerikai filmben II.

Ahogy az összefoglalónk előző részéből kiderült, nem sokkal a háború után már megjelenik a veterán-tematika az amerikai filmben. A vietnamos filmek évtizede azonban a nyolcvanas évek: ahogyan anno a katonák, most a filmkészítők is ellátogatnak a dzsungelbe, ahol az ellenség mellett szélsőséges időjárás, szúnyogok és költségvetési problémák is rejtőznek.

A kidolgozó bedolgozza magát – Mark Romanek: One Hour Photo / Sötétkamra

Nem szerencsés a cím magyar fordítása, hiszen a Sötétkamra rejtélyes hangzása, egyedi dologra való vonatkozása éppen olyan minőségeket idéz fel, amelyek nem a Mark Romanek rendezte film sajátjai. Az eredeti cím – One Hour Photo (Gyorsfotó) – nagyon pontos, hiszen egy mindenki által elérhető tömegfogyasztási cikkre utal: amíg bevásárolunk, addig elkészülnek az egyéb élményeink lenyomatai is. Persze ott bujkál bennünk a kérdés: vajon a fotósok, akik futószalagon nagyítják képeinket, meg is nézik azokat, vagy csukott szemmel dolgoznak?