Becsületből elégtelen – Roland Emmerich: White House Down / Az elnök végveszélyben

A washingtoni Fehér Ház legfontosabb rendezője, Roland Emmerich, és főleg a film finanszírozói már megint elérkezettnek látták az időt, hogy egy amolyan igazi amerikai elnökös-hazafias-verekedős film is fusson a mozikban. Az elnök végveszélyben azon nagyon ritka mozifilmek egyike, ami tökéletesen ugyanazt adja, amire az ember számít. Ebben az esetben ez azért idegesítő, mert előre tudjuk, hogy egy sémáktól, hülyeségektől hemzsegő történetet fogunk látni, amiben fognak lőni, és az elnök jó fej lesz, a segítője meg egyenesen félisten, a probléma hatalmas, de minden meg fog oldódni, én meg naívan hagytam volna magam kellemesen meglepni. Legközelebb nem fogom.

Az emberbe épített szextáns – Roland Emmerich: Végzetes érzelmek hálójában

[kabaré] „A film napjaink egyik legnépszerűbb információs, ismeretterjesztő, szórakoztatási és művészeti célú  technikai eszköze” (Wikipédia). Mióta 1895 februárjában szabadalmaztatták a kinematográfot, a Lumière fivérek találmányát, meghasadt a valóságunk díszlete: egy csillapgakapu, amin nem kopogtatunk, de bekukucskálunk, egy fekete lyuk párhuzamos dimenziókba, mindösszesen egyetlen valós, érvényes, releváns féregjárat nyílt meg, amin át (ősidők óta óhajtottan, végre) magunkba láthatunk. Ránk esteledett/borult az amerikai éjszaka, ketyeg a magic hour.

Emmerich túl jó filmje – Roland Emmerich: Végzetes érzelmek hálójában

[kabaré] „Légy hű önmagadhoz. Nem engedheted, hogy érzelmeid kísértsenek. Légy, akár egy lombhullató, amely lombjait hullatja, de sosem tekint rájuk vissza. Könnyeid sose gördüljenek le arcodon csak úgy, és higgy a végzet igazában, hiszen a végzet igaza igazabb, mint egyéb igaz, ami nem tud egészen annyira igaz lenni sosem.” Ritkán fordul elő, hogy egy mai filmben elhangzó herzogi idézettel indíthasson az ember egy kritikát, de valahol lelkem legeslegmélyén, ahol a film nem puszta filmként hat rám, hanem, mint atomjaira bontott érzelmet tároló impulzusok tömege, azt hiszem megengedhetem magamnak.... Ezúttal nagyon eltaláltak valamit.

Így volt és kész! – Roland Emmerich: Anonymous

Roland Emmerich 2012 című filmje egy kataklizmát jósolt az emberiségnek. Tavaly még ennek a feltételezését is igen nagy képtelenségnek tartottam, idén viszont azt hiszem, újra meg kell fontolni. Idén inkább hiszek a világvégében, minthogy elhiggyem azt, amit a német származású rendező belém próbál erőltetni új, kosztümös opuszával.

Commedia dell’apocalisse – Roland Emmerich: 2012

Ismét évszám az Amerikába szakadt sváb, Roland Emmerich új eposzának címe. Míg utóbb a gagyi I.e. 10 000-ben egy gonosz civilizáció romlását „regélte el”, addig a 2012 már a mi kultúránk bukásának szikár dátuma. A rendező eddigi katasztrófa-szériájában idegenek, óriáshüllők és az éghajlat is bosszút állt az érdemtelen emberiségen, legújabb hardcore rombálásában a bioszféra elégeli meg a homo sapiens cipelését.

Bé, de inkább Cé kategória – Roland Emmerich: 10,000 B.C. / I. e. 10 000

A régmúltat és a távoli jövőt bemutató filmek megjelenését mindig óriási várakozás övezi. Ez természetesen csak és kizárólag a jó marketingnek tudható be (több trailer, sokat ígérő plakát), no meg a pécéjátékokon szocializálódó generációk speciális effektekhez való vonzódásának. Van rá eset, hogy a produkció a legmerészebb várakozásainkat is túlszárnyalja, de sajnos sok esetben csalódnunk kell. A 10,000 B.C. az utóbbi kategóriába tartozik.

Az európai rezervátum 2/1. – Nyugat-európai rendezők az álomgyárban

Ha Amerika a népek, akkor Hollywood a rendezők olvasztótégelye. Van, akit a becsvágy, a szűkebb hazájában tapasztalt érdektelenség hajt az álomgyár felé, és olyan is van, akit a diktatúrák, totalitárius rendszerek, világháborúk űztek a béke és alkotói szabadság földjére. Voltaképpen mindegy: néhány év, és Hollywood bedarálja a friss energiákkal érkező reménységeket, s az embert (tehetséget) próbára tevő gépezetben csak kevesen maradnak talpon, azaz őrzik meg sajátos hangvételüket. A közönségsikernek és filmnek ugyanis ára van, és ezt a legtöbben kénytelen-kelletlen meg is fizetik. Összeállításunk első részében a Nyugat-Európából érkező rendezőket vettük górcső alá.

Haza és hasadás – Roland Emmerich: The Patriot / A hazafi

Félelemmel vegyes kíváncsisággal ültem be a moziba, mértékadó baráti forrásaim ugyanis „az idei év Postásának" nevezték a filmet, és ez az összehasonlítás (Kevin Costner alulmúlhatatlan tavalyi munkája mint negatív mérce) feltétlen tiszteletet ébresztett bennem.