Hát eljött, aminek jönnie kellett: az első igazán ötlettelen, unalmas, feszültségmentes, erőltetett humorérzékű MCU-film, amit nem is csoda, hogy a „nagy testvér”, a hamarosan érkező, és már előzetesen rekordbevételre számottevő Bosszúállók: Végjáték (Endgame) árnyékában dugtak el a stúdió fejesei.
Az Üveg tulajdonképpen egy ad hoc franchise harmadik része, amit Shyamalan addig korrumpált, hogy szuperhős-történet lett belőle.
„Ez az ember egyedül kinyírta a motherfucker szót” – mondja Ryan Reynolds Samuel L. Jacksonról a filmben, aki manapság tényleg meg tud élni kizárólag az m betűs szó használatából.
Samuel L. Jackson tovább folytatja hadjáratát, hogy minden létező film franchise-ban felbukkanjon (a teljesség igénye nélkül: Bosszúállók sorozat, XXX-filmek, Kingsman, Robocop, Jurassic Park, Star Wars stb.), tavaly Tarzan dzsungelébe tett egy kitérőt, ezúttal Kong király Koponya-szigetére látogat el, és hoz magával tudósokat, tűztengert és egy kis tarantinós smakkot.
Hiba lenne egy filmet a plakátja alapján előítéletekkel fogadni, a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei esetében mégis bevált, amit a kompozíció sugall: szép, de menthetetlenül unalmas tucatfantasy készült Ransom Riggs vászonra kívánkozó, lehetőségekkel teli könyvéből. Temethetjük Tim Burtont?
Tarantino filmjét érteni és értékelni könnyű, élvezni már nehezebb.
Az idei év leginkább várt filmje nem okoz csalódást sem a Tarantino-hívőknek, sem a jobb napokat is látott western rajongóinak. Csak néhány álszent emberjogi aktivistának.
Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és nem kevés rejtélyt szőtt köré, és nem utolsósorban a benne összegyűlő hősök egyéni felvezető-filmjei is szították a sóvár vágyat a nagyérdeműben, ahogyan azt kell. Szerencsére mindez nem volt hiábavaló, és a magas elvárások ezúttal igazi minőséggel találkoznak: a Bosszúállók értő műgonddal vezényelt akcióbomba, ráadásul a karakterkezelés terén is dicséretesen teljesít – A sötét lovag és az X-Men: Az elsők mellett a legjobb szuperhős-film, ami mozikba került az utóbbi években.
Hollywood még az aranyból is tud szart csinálni. A Sin City például igazi színaranyként ragyogott ki a képregény-adaptációk bizsuutánzatai közül. Igaz, hófehér vérben és citromságra gennyben tocsogott, de eredeti volt, vizuálisan és történetmesélésben egyaránt. Miller mester el is kezdte az aranyhatású műanyag blöffutángyártást, de tákolmányából sajnálatos módon kifelejtette a spirituszt.
A thriller a kereskedelmi csatornák kedvelt műfajává silányult, hiszen ismert színészek, némi izgalom, kiszámíthatóság jellemzi, jutott eszembe egy hétfő este a multiplexben, ahova húsz perces késéssel érkezett a popcorn-tömeg. Rágcsáltunk mindent: a kukoricát, a karfát és a filmet, majd lenyeltük.
