„Ez nem én vagyok” – A popipar és a popsztárok filmes reprezentációjáról

Amíg a popzenéről, a popelőadók autentikusságáról és a popiparban betöltött szerepükről manapság alig készülnek sokat mondó, érdekes, a témát a megszokottól eltérően megközelítő alkotások, be kell érnünk a ritkaságokkal, melyek az átlagosnál viszonylag részletesebben, mélyebben újszerűbben, foglalkoznak ezzel a filmekben leginkább csak meseszerűen, sémákat követve, vagy épp bántóan leegyszerűsítve bemutatott témával.

Ryan közlegény Amerikában – Ang Lee: Billy Lynn's Long Halftime Walk / Billy Lynn hosszú félidei sétája

Ang Lee nem fél a vitától. Olyan megosztó, és az egységes szerzőiség mítoszát is megkérdőjelező filmek után, mint a Brokeback Mountain és Pi élete, most újabb tabusort döntöget: az iraki háború, a hősiesség fogalma és a fogyasztói társadalom is találatot kap. De ha más nem is, a forgatásban alkalmazott rekordértékű technika megítélése biztos összeugrasztja a nagyérdeműt.

Taktus mögött – Damien Chazelle: Whiplash

A tavalyi Sundance Shorts kategóriában bemutatott Whiplash című rövidfilm egy egészestés forgatókönyv lebutított változataként szerepelt a verseny mezőnyében. A közönség és gyártó cégek pozitív visszajelzései után a pályafutása elején járó Damien Chazelle-nek megadatott a lehetőség, hogy kidolgozza a sztorit egy végleges, 100 perces filmmé, amely egy végtelenül ambíciós dobos feltörekvését mutatja be a professzionális jazz-zenészek igen gyötrelmes és sajátos sínylődésekkel ékelt világában.

Marilyn és „Marilyn” – Simon Curtis: My Week with Marilyn / Egy hét Marilynnel

Úgy tűnik, Hollywood az életrajzi filmek szezonját éli. Még jóformán el sem csitultak A király beszéde többszörös Oscar-díjának hullámai, megérkezett A Vaslady (igaz, brit felségvizekről) és a J. Edgar. Most pedig itt van Marilyn Monroe, amire csak annyit mondhatunk: ideje volt, hogy értékelhető film szülessék minden idők egyik legnagyobb popkulturális ikonjáról.