Los Angeles-i fanfiction – Ian Brennan, Ryan Murphy: Hollywood

Az amerikai film történetének mozgóképes újraírására számos kísérlet született, legutóbb Tarantino előzte meg nemcsak Sharon Tate, hanem egy egész filmtörténeti korszak halálát. Hasonlóképpen, de talán még merészebben írja újra a történelmet Ryan Murphy és Ian Brennan hétrészes minisorozata, melyen az ’50-es évek stúdiókorszakának tényei mosódnak össze a fikcióval, a mérleg pedig talán túlságosan is az utóbbi felé hajlik.

Az ezelőtti generáció – Goldsman, Chabon, Beyer, Kurtzman: Star Trek: Picard

A lassan nyolcvan felé közelítő Patrick Stewart meggyőző rugalmassággal tér vissza abba a közegbe, ami híressé tette őt a nyolcvanas évek végi kisképernyőkön, és ami megmentette a Star Trek franchise-ot a kihalástól. Azzal a különbséggel, hogy neki már nincs szüksége plusz hírnévre, a Star Trek viszont ismét azért küszködik, hogy releváns maradjon.

#Homemakerlifesmatter – Dahvi Waller: Mrs. America

Ha gyanútlanul, a történelmi tények ismerete nélkül esünk neki a Mrs. America első részének, könnyen azt hihetjük, hogy egy intelligens nő háziasszonyi szerepkörből való kitörését, közszereplővé, majd szabadszellemű feministává válását fogjuk végigkövetni a hátralévő nyolc részben.

Pop, pasik, satöbbi – Sarah Kucserka, Veronica West: High Fidelity

Nick Hornby kultikus regényét húsz évvel ezelőtt már egy szintén kultikussá vált film formájában is megismerhette a nagyközönség, jó szívvel ajánlva azt férfiaknak-nőknek vegyesen, de azért mégiscsak egyértelműen férfi szemszögből ábrázolva, amire a magyar cím (Pop, csajok, satöbbi) csak ráerősített. Vajon mozgóképes szentségtörés-e egy ilyen alapanyaghoz hozzányúlni s még inkább: „nőiesíteni” azt? Az érzékeny periódusban akár egyetlen hétvége alatt is gyomorrontás nélkül fogyasztható High Fidelity szakítós toplistája mikor máskor, mint Valentin-napon debütált a Hulun.

Miért öl pénzért szörnyeket? – Lauren Schmidt Hissrich: The Witcher / Vaják

A Netflix tavaly év végi legnagyobbnak szánt dobása a nyolcrészes Vaják (The Witcher), egy olyan adaptáció, amit lehet nézni teljesen szűzen is, de a könyvek és a játékok ismeretében is. Megpróbáltuk egy teljesen rendhagyó, kétszerzős írásban kibékíteni a két szempontot. Íme, egy kívülről belecsöppent és egy, a könyveket meg a játékokat is ismerő szerzőnk véleménye, fej fej mellett:

A Jó, a Rossz és a Mandalóriai – Jon Favreau: The Mandalorian

Hazatért a Csillagok háborúja. Na nem a Skywalker-saga lezárását hozó kilencedik résszel, hiszen az nem nagyon nyerte el a kritikusok, de a legnagyobb rajongókat leszámítva a nézők tetszését sem (nem is csoda), hanem egy keveset beszélő, sisakját le nem vevő mandalóriai fejvadász címszereplésével. No meg persze az instant mémesedésre tervezett bébi Yodával, egy jó adag stílussal és azzal, hogy nem nézi sem többnek, sem kevesebbnek magát, mint ami: egy kellemesen szórakoztató sci-fi-western sorozatnak.

Mémesített főhajtás egy különc költőnő előtt – Alena Smith: Dickinson

Emily Dickinson nevéről az embereknek általában annyi szokott eszébe jutni, hogy ő az egyik legnagyobb amerikai költőnő, aki a szülőházában, hajadonként halt meg, közel kétezer publikálatlan verset hagyva maga után. Az Apple TV+ Dickinson című sorozata is ezekkel a tényekkel nyit, majd fenekestül felforgatja azt a képet, ami a címszereplőről alakult ki a fejünkben.