A birodalom bukása – A Universal stúdió története II.

Noha a Drakula és a Frankenstein nyomán készült horrorszériája ideiglenesen távol tartotta a csődtől a Universalt, az alapító Carl Laemmle 1936-ban elvesztette stúdiója irányítását. A sűrűn cserélődő tulajdonosok és igazgatók a továbbiakban maradtak a kaptafánál, és eleinte biztonságosabb presztízsfilmeket, majd azok sikertelensége után tucatgyártott B-filmeket készítettek. E kockázatkerülő üzletpolitika ráadásul egybeesett a klasszikus hollywoodi film kifáradásával és válságával.

Drakula háza – A Universal stúdió története I.

A Universal a második legrégibb aktív hollywoodi filmstúdióként egyidős az amerikai filmiparral, 99 éves történetén keresztül a mozgókép evolúciója is végigkövethető. Pedig az alapító, Carl Laemmle kicsiben kezdte: a Universal a „Kicsik” egyike volt, és mivel nem tudott versenyezni az „Nagyok” szuperprodukcióival, egy ellentmondásos rétegműfajhoz, a horrorhoz nyúlt, leginkább emblematikus filmjei így a Drakula és a Frankenstein nyomán indult horrorciklus opuszai.

Új alapokon – A United Artists története II.

A húszas évek stabilitásával járó első United Artists-virágkor nem tartott sokáig, hiszen a 30-as évekbe átlépve újabb felhők gyülekeztek a láthatáron. Egyfelől beütött a gazdasági világválság, mely a teljes filmipart visszavetette; ami azonban ennél is nagyobb érvágásnak bizonyult a vállalat számára, az a hangosfilm térhódítása volt.

Puccs a diliházban – A United Artists története I.

A United Artists-ra úgy tekinthetünk, mint az alkotói szabadság intézményesült utópiájára. Majd egy évszázados történetét idealista elképzelések és gazdasági realitások egyaránt tarkították, előbbiek ugyan fatális vereséget szenvedtek a 80-as években, de a renegát stúdió még ezzel a grandiózus bukással is újabb bizonyítékát adta, hogy bármikor képes nagy horderejű változások katalizátorává válni a filmiparban.

Harvey és Bob nagyban játszik – A Miramax stúdió története II.

A Szex, hazugság, videó sikerére mindenki felfigyelt. A függetlenfilm pár év alatt az intellektuális tömegek ópiuma lett: a látványorientált, gyakran „ostoba” hollywoodi megapicek ellentétének kiáltották ki, amely ötletes, különc, egyedi, ám mégis fogyasztható. A függetlenek azonban egyre inkább függővé váltak: nem Hollywood, hanem a siker függőivé – a bevételt és a sikert nem feltétlenül a film esztétikai értéke, hanem a film pozicionálása hozta el.