Mindenhol jobb – Radu Ciorniciuc: Acasă, My Home / Otthonom
Már amikor azt hinnénk, hogy mindent láttunk, és román dokumentumfilm nem tud meglepni többé, a legjobb pillanatban jön egy-egy ilyen alkotás, mint az Acasă, és behúz egy gyomrost.
Már amikor azt hinnénk, hogy mindent láttunk, és román dokumentumfilm nem tud meglepni többé, a legjobb pillanatban jön egy-egy ilyen alkotás, mint az Acasă, és behúz egy gyomrost.
Megjósolhatja-e egy film a jövőt? Lehet-e a fikcióból valóság? Ray Bradbury honnan sejthette 1953-ban, hogy fél évszázad múlva számos családnak lesz házimozija? Új, kimondottan középiskolásoknak szóló rovatunkban ezekre is választ kaphatunk.
Van valami rejtélyes és megfejtésre váró azon vallásos közösségek ajtai mögött, ahova kívülállónak lehetetlen a bejutás, így nagyjából csak az innen levált egyének tudják elmesélni saját élményeiket.
A két éve elhunyt cseh rendező életművét felelevenítő szubjektív portrésorozat harmadik része.
Vetítés után alig vártam, hogy hazaérjek lecsekkolni: tényleg Deniz Gamze Ergüven rendezőnő első nagyjátékfilmje a Mustang? És igen, tényleg az, de nem kell megijedni: nagyjából mellőzi az elsőfilmek tipikus hibáit, viszont megtartja azok lendületét és személyes hangvételét.
Jancsó Miklós a hatvanas években esszencialista, a történelmi tapasztalatokból, az egymást váltó jobb- és baloldali ideológiákból leszűrt princípiumokkal dolgozik. A Szegénylegények, az Így jöttem, a Csillagosok, katonák vagy a Csend és kiáltás című filmjei egy sajátos történelemszemlélet jegyében fogantak.
A tavalyi iráni választások alatt felderengett az esély a teljes demokratizálódásra, ám ez végül kudarcba fulladt. Shirin Neshat és Shoja Azari filmje épp arról szól, hol és mikor siklott ki országuk történelme, így kézenfekvő lenne azt hinni, hogy a tavalyi velencei díjakat (Ezüst Oroszlán és UNICEF) a politikai aktualitás miatt kapták. Ám a Nők férfiak nélkül nem csupán egy történelmi párhuzamot, hanem egy érzékeny női drámát is nézője elé tár.
Vannak olyan filmek, amelyeket az ember még akkor is képes újra és újra megnézni, ha éppen ki nem állhatja. Az ilyen művek egész egyszerűen túl nagyok ahhoz, hogy ne vegyünk róluk tudomást. 15 év távlatából kijelenthetjük, hogy Mel Gibson második rendezése is ezen alkotások között landolt, és sikerei nagyban befolyásolták a műfaj későbbi produkcióit.
Egy tizenéves fiú konfliktusba kerül az anyjával és beleszeret egy lányba. Ha mindez nem egy börtönben játszódna és nem a Berlinálé Ezüst Medve-díjas Eu când vreau să fluier, fluier (Ha fütyülni akarok, fütyülök, a magyarországi forgalmazásban Fütyülök az egészre) volna, talán nem is érdemelne olyan sok figyelmet. Florin Şerban azonban debütfilmjével a romániai filmgyártás új sztárjává lett, és magával hozott két új tehetséges pályakezdő színészt is.
Ha a díjakat „beseperni” szokás, Miloš Forman a Száll a kakukk fészkére című filmjével nem sepregetett, hanem tartós fészket rakott az öt legfontosabb Oscar-díjnak 1975-ben (legjobb film, rendező, színész, színésznő, és forgatókönyv). A változatos versenytársak (Nashville, Amarcord, Barry Lyndon) között – a filmakadémia zsűrijének döntésétől eltekintve is – Forman filmje 2009-ben is korszerűen lenyűgöző.