A ruha eszi az embert – Quentin Dupieux: Le daim / Deerskin

Mióta ország-világ látta Quentin Dupieux 2010-es Rubber című őrületét, amelyben egy gumikerék gurul neki az amerikai sivatagnak gyilkolászni, a fesztiválok közönsége előszeretettel fizet be az elektronikus zenészből videoklip-rendezővé, majd az abszurddal és mozis műfajokkal vadul zsongőrködő jétékfilmessé vált francia összművész ámokfutásaira.

Végkiárusítás Középföldén – Stefen Fangmeier: Eragon

A Gyűrűk ura jelentős sikere ellenére is a fantasy csak megtűrt műfajnak számít irodalomban és filmben egyaránt, főleg mióta a korábban „felnőtt” műfajnak számító mese végképp a gyerekkultúrába süllyedt. Nem szokás már komolyan venni a varázslós-legkisebbkirályfis-sárkányos történeteket, a tiszta fantázia világát, hiszen csak gyerekeknek szól, legfeljebb tizenéveseknek, akik, mint célcsoport, a szórakoztatóipar definíciója szerint egy mindenevő, szellemileg fejletlen állatfajta, mely a nyáladzás mellett pénzt csepegtet a testnyílásaiból, és a neki készült alkotások egyetlen célja a pénzkiválasztás serkentése.

A tökéletes bűntény – Fabián Bielinsky: El aura / Aura

Aprólékosan ábrázolt, kitömésre váró állatbőrök, megnyugtató zenei aláfestéssel – látvány és hang ellentétével kezdődik az Aura, melynek első perceiből kiderül, hogy nem a megszokott műfajfilmmel lesz dolgunk. Bielinsky másfajta dramaturgiával tagadja meg a bűnügyi film sablonjait, egyúttal újra is építve ezeket, csak más tér-idő egységet emel ki, és másképp helyezi rá a cselekményt. A film indítása elbizonytalanítja a nézőt, megszűntetve a filmbeli valóság értelmezhetőségét.