Road nélküli road-movie – Dan Chișu: Și caii sunt verzi pe pereți

Dan Chișu rendező nevének kiejtése még nem kavar vihart a román film tengerén. Tapogatózó debütje, a 2010-es WebSiteStory, majd – legalábbis az elnézőbb kritikusok szemében – az igazabb, teljesebb Ursul (A medve, 2011) című próbálkozása után idén újabb egészestés filmmel vonul be a lassan önismétlésbe fulladó román filmművészet ezeken az új hullámokon hánykolódó flottájába.

Naiv szépség – Robert Guédiguian: A Kilimandzsáró hava / Les neiges du Kilimandjaro

Robert Guédiguian filmjeivel kapcsolatban talán az a legfeltűnőbb, hogy teljes eddigi pályafutása során a főszerepekre ugyanazt a három színészt kérte fel. A délfrancia születésű rendező-producer eddig tizenhétszer forgatott a rendezői székből, és mindössze egyszer nem játszotta filmje valamelyik főszerepét Ariane Ascaride, Jean-Pierre Darroussin vagy Gérard Meylan. (Ketten közülük még ebben az egy filmben, a L'armée du crime című háborús drámában is felbukkannak mellékszereplőként.)

Ezt láttuk a 11. TIFF-en – 6. rész: Yoru ga owaru basho / End of The Night; Sangue do Meu Sangue / Blood of My Blood; The Snowtown Murders; Á annan veg / Either Way

Első filmünkben egy katatonikus arcú bérgyilkos útját követhetjük, amint megtalálják, felcseperedik és öl, majd szerelmes lesz – egy prostituáltba, akit gyerekként, tanulóéveiben nem volt képes megölni. A következőben egy nagyvárosi szegénynegyed közepén egyedülálló anya küzd gyerekei jövőjéért. Harmadik filmünk világában már-már bevett dolognak számít a pedofília, a vérfertőzés, a családon belüli és kívüli szodomita erőszak és az ezek ellenhatásaként fellépő kíméletlen önbíráskodás. És végül itt áll egy rövid kritika a TIFF „legvidámabb filmjéről”.

Kegyetlen valóságok – Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, 2011. november 8–12.

Emberi jogi dokumentumfilm fesztivál – a jelző bizony azt mutatja, hogy nem könnyed darabok alkotják a felhozatalt. Fájdalmas, keserű témák, lehetetlen élethelyzetek, megtört arcok villannak fel a filmekben. Persze lehet ezt sokféleképp tálalni, de tudjuk, hogy a legtöbb esetben nem fogunk nevetni a moziban. Mégis mennyire jó, amikor ennyi szomorúság közt akad film, ami könnyesre nevettet – talán nem véletlen, hogy egy ilyen alkotás vitte el a nyolcadik Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál közönségdíjat: Az ősz aranya Jan Tenhaven rendezésében.

Pacsirták távvezetéken – Caroline Strubbe: Elveszett személyek körzete / Lost Persons Area

Az idei Szemle információs vetítései keretében mutatták be először itthon az eddig rövidfilmesként tevékenykedő Caroline Strubbe belga-holland-magyar-német-francia koprodukcióban készült első nagyjátékfilmjét. Az Elveszett személyek körzete tavaly debütált Cannes-ban, ahol lényegében az egyetlen magyar vonatkozású nagyjátékfilm volt. A film azóta megjárt pár fesztivált, és most Belgium után Magyarországon is moziműsorra került.