Oligarchák hálója – Makk Károly: Így, ahogy vagytok

A magyar filmtörténet egyik nagy ikonja, Makk Károly, a hét éve készült, meglehetősen színtelen Egy hét Pesten és Budán (2003) után újra forgatott az idei Szemlére. A visszatérés apropója egy a gazdasági, politikai és alvilági életet bemutató színpadias filmdráma. A rendező valószínűleg azt a rést próbálta kitölteni, amit a rendszerváltás utáni társadalomkritikus dokumentum- és tévéfilmek között érzékelt, a nagy dobást azonban nem bírta szusszal.

Gyermek vagyok, gyermek lettem újra! – Rózsa János: Csiribiri

Ha megszámolnám, hogy hány ismerősöm nem tudja elénekelni, hogy „Hull a hó és hózik, Micimackó fázik”, a fél kezem elég volna. Ugyaneddig jutnék, ha azokat gyűjteném, akiknek soha nem énekelték hogy „Boldog, boldog, boldog születésnapot, kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod!”. E néhány ujjra való embernek a Csiribiri hiánypótló film, a többinek pedig egy újabb a darab a Halász Judit-gyűjteménybe.

4:3 – A 41. Filmszemle televíziós filmjeiről

A Filmszemlék programjaiban egyre karakánabban követeli helyét a tévéfilm műneme. Míg 15 évvel ezelőtt kényszerűségből és pénzhiány miatt forgatott videóra a szakma, addig ma már – gondolhatnánk – csak a képernyőre szánt alkotások szekciója ez. Pedig a helyzet az, hogy a profi rendezők valódi munkái és a meg nem értett „amatőrművészek” performance-ai ugyanazzal a cégérrel próbálják eladni magukat.

Figyelmi gyakorlatok – Kardos Sándor: A sírásó

Ha Kardos játékfilmjét valaki a vásznon konkrétan látható képek felületénél maradva próbálja megfejteni, nem fog messzire jutni: elrontottnak tűnő felvételek sorozatán komikusan torz, szétfolyó emberi gnómok és hajszálvékony csíkokká olvadó színek váltakoznak, ráadásul ez a kép jobbról balra, néha balról jobbra úszik, és mindezt szöveges narráció kíséri, több mint 80 percen át. Aki mégis megadja neki ezt az időt, azzal kicsit megfordul a világ.

A vízilovakat lelövik, ugye? – Molnár György: Ki/Be Tawaret

Molnár György filmjében van egy fiatal bölcsész csaj, egy züllött kamaszfiú, egy nőgyógyász, aki esténként egy jazzklubban szaxofonozik, aztán van még aranygaluska, szex és néhány víziló, hogy mást ne említsünk. Hogy mindez hogy áll össze filmmé, az sem ebből az írásból, sem magából a filmből nem derül ki.

Hölgyeim és uraim, tálalva! – Dömötör Tamás: Czukor Show

Talán a gazdaságira önkéntelenül rezonáló alkotói önkorlátozás tette, de az idei szemle minden második filmjének rendezője be- vagy elvonult szereplőivel valami szűk szobába, vitorlásra, presszóba, luxuslakásba vagy panzióba, netán épülő bunkerbe, hogy ott forrósítsa a kedélyeket, vetkőztesse a lelkeket és rángassa le az utolsó leplet is a gondosan őrzött takargatnivalókról. Ebbe a kamarafilm-szemlei trendbe illik a Czukor Show is, de itt a tét kettős.

Béla, a Kölyök – Vágvölgyi B. András: Kolorádó Kid

Vágvölgyi B. András hányattatott sorsú munkája (egyáltalán tud valaki nem hányattatott sorsú magyar filmről?) végre-valahára elkészült a Szemlére, lassan talán forgalomba is kerül. A hazai gonzo újságírás megteremtőjének ’56-os témájú filmje azonban távolról sem a rendező szándékai szerint sült el. A Kolorádó Kid fájó csalódás és kimaradt lehetőség.

Túszdráma tét nélkül – Martin Csaba: Brooklyn

Ha valaki pár szereplővel készít filmet egyetlen helyszínen, akkor számolnia kell azzal, hogy meglepő fordulatok és remek alakítások hiányában mozija unalomba fullad. A Brooklyn láttán kizárólag azon morfondírozik a néző, hogy mi mindent lehetett volna jobban megcsinálni ebben az érdektelenségbe fulladó darabban.