Szerelmi háromszög a zártosztályon – Ivan Ikić: Oaza / Oázis

[TIFF 2021 – Fókusz: Szerbia] Ivan Ikić doku-fikciója a Barbárok című debütfilmjéből már ismerős nyomasztó (posztjugoszláv) kilátástalanságot tematizálja. Szereplői most is „rendszeren kívüli” fiatalok, ezúttal azonban egy 50 évvel ezelőtt épült, értelmi fogyatékos kamaszok és fiatal felnőttek számára fenntartott intézet nem túl vidám mindennapjait követhetjük nyomon. Az amatőr szereplők valóban a zárt intézet lakói, viszont nem saját magukat, hanem Ikić több éven át fejlesztett forgatókönyvének szerepeit alakítják. A fiatal belgrádi rendező diplomafilmje forgatása során jutott el először az intézetbe, majd 15 év után visszatért ide, hogy elkészítse három részre tagolt, furcsa szerelmiháromszög-történetét, melyről először szintén ebben az intézetben hallott.

Keleti kilátások – Vladimir Paskaljevic: Az ördög városa

A szálakat hol lazábban, hol szorosabban összedolgozó hálózat- vagy mozaikelbeszélés sokszínűsége révén teret nyit a pályakezdő filmes számára, hogy felgyűlt mondandóját – elméletileg – gond nélkül belegyűrhesse első alkotásába. Erre jöhetett rá Vladimir Paskaljevic is, mikor ezt a formát választotta a kissé sokat markoló rendezői bemutatkozásához.

Cirkusz az egész világ – Danis Tanovic: Cirkus Columbia / Cirkusz Kolumbia

„Mint Rómeó és Júlia, csakhogy mindenki túlélte” – meséli szülei történetét Tanovic filmjének fiatal hőse. Viszont vannak dolgok, amikbe jobb, ha belehal az ember, s nem marad rá egy emlék, melyet eltörölni lehetetlen: így van ez a szerelemmel, és a háborúval is. Hogy a kettő mennyire (lehet) egyidejű – a kérdést lehet feszegetni, de annyi biztos, hogy egy adott ponton egyik feltételezi a másikat.

Látomásos történelem – Tolnai Szabolcs: Fövenyóra

A szerb–magyar koprodukcióban készült Fövenyóra nem állítja könnyű helyzet elé egyszeri nézőjét: az emlékfoszlányokból és látomásos képekből épülő epizodikus szerkezetű történetet az irodalmi alapul szolgáló kisregények (Korai bánat; Kert, hamu; Fövenyóra) és írójuk, Danilo Kiš hányatott sorsának ismerete nélkül meglehetősen nehezen követhető.

Trombitaverseny – Dušan Milić: Gucha! / Guca!

Egy Balkánról érkező filmre általában akkor vagyunk kíváncsiak, ha az maradéktalanul eleget tesz a jól belénk nevelt sztereotípiáknak. Ha nincs háború, akkor is érdekes ez a túlmisztifikált rezervátum. Kéznél vannak a romák, a szinte már elmaradhatatlan fúvószenével és vadromantikával együtt. Félő azonban, hogy a lassan kötelező kurzussá váló egyveleg erejét veszti. A klisék ellenére mégis jó film a Gucha!