A (deszkás) fiúk is sírnak – Jonah Hill: Mid90s

A 2000-es évektől eltérően, az utóbbi évek sikeres coming-of-age-filmjei (Sráckor, Lady Bird, Eighth Grade) elsősoban nem fősodorbeli alkotások, hanem inkább művészfilmes berkekből kerülnek ki.  Jonah Hill Mid90’s című rendezői debütje is ez utóbbi vonalat erősíti, címéhez híven valóban a kilencvenes évek analóg fotókon, VHS-kazettákon rögzített színeit teszi vissza a vászonra. Azonban jóval több egy öncélú nosztalgiafilmnél, hiszen van bőven mondanivalója maszkulinitásról, barátságról, és függetlenné válásról a korszak Los Angelesének hip-hopra bólogató gördeszkás szubkultúráján keresztül. A tavaly Torontóban bemutatott film az eddig színészként ismert Jonah Hill személyes hangvételű „így jöttem”-filmje.

Ebbe a kölcsönbe beledöglesz – Dobó Kata: Kölcsönlakás

Nem épp a jó filmek különleges ismertetőjegye, amikor az ember a tizenhetedik percnél rásandít az órájára, hogy mennyi ideig tart ez még. Dobó Kata első rendezése pont ilyen: az egyre sűrűbb óranézegetésekbe nagyjából ugyanennyi szórakozás szorult, de az legalább ingyen volt.

Elbaltázták – Vékes Csaba: Hetedik alabárdos

A 14. Jameson CineFest idei válogatói egyetlen magyar filmet hívtak meg a versenyprogramba. Mint azt a premier előtt a vászon elé kipenderült szervezők hivatalból megemlítették, a Hetedik alabárdos az első napvilágra jött produkció az ötből, amely a Magyar Nemzeti Filmalap inkubátor programjának keltetőjéből dugta ki a fejét. Persze élesen le is csaptak rá a szervezők, bár szerintem nem tudhatták, hogy a fesztivál immáron nívós felhozatalhoz szoktatott közönsége fejvesztetten menekül majd a bemutató után.