Lenyűgöző szuperhőseink – M. Night Shyamalan: Glass / Üveg
Az Üveg tulajdonképpen egy ad hoc franchise harmadik része, amit Shyamalan addig korrumpált, hogy szuperhős-történet lett belőle.
Az Üveg tulajdonképpen egy ad hoc franchise harmadik része, amit Shyamalan addig korrumpált, hogy szuperhős-történet lett belőle.
A Deadpool folytatása pont azt csinálja, amit nem szabadott volna: ismétel.
A Fekete Párducnak nem az az egyetlen előnye a legtöbb mostanában készült Marvel-blockbusterrel szemben, hogy a képregények lapjairól a gyöngyvásznakra teleportáló szuperhősök univerzumának ismerete nélkül is tökéletesen élvezhető. Mellette szól az is, hogy Wakanda új királyának története olyan szuperhősmozi, amelyben végre nem a lassan unalmassá váló emberfeletti képességek révén való világmegmentésen van a hangsúly.
Az Amazon Prime Video kínálata és az Amazon Studios produkciói pont olyanok, mint a cég webshopja: A-tól Z-ig minden megtalálható, minden igényt igyekszenek kielégíteni.
A Deadpool tavaly februárban már megmutatta, a korhatáros képregényfilmeknek is óriási piaca van, várható volt, hogy a Marvel nem fogja hagyni kihűlni a forró adamantiumot, a szabadszájú bérgyilkos kalandjainak sikere után pedig nem volt kérdés, hogy hamarosan elindul a tizennyolcas (illetve tizenhatos) karikás szuperhősfilmek dömpingje. Hosszútávon unalmas és egysíkú lehet ugyanakkor ez a recept, szerencsére James Mangold filmje egyelőre remekül használja ki a magasabb korhatár-besorolás nyújtotta előnyöket.
Nincs unalmasabb – és ugyanakkor kielégítőbb – dolog manapság filmkritikusi körökben, mint napi rendszerességgel azon sírni, hogy Hollywoodban ma már senkinek nincs egy tisztességes, egyedi, sajátos, önálló ötlete. Az alábbi szöveg szerzője is ezt teszi, legalábbis – szándéka szerint – részben.
Szegény Hangyaember! Nagyon kétlem, hogy bármikor is valakinek ő lett volna a kedvenc szuperhőse a Bosszúállókból, amikor még csak a képregények lapjain mentette meg a világot a szuperhőscsapat. Ez pedig nem is csoda: Vasember, Hulk, Thor és a többiek mellett hogyan rúghat labdába egy olyan hős, aki különleges kosztüme segítségével hangyaméretűre képes zsugorodni? Ja, meg hangyákat irányítani.
Akármennyire is úgy tűnik, hogy odafent a szuperhős-képregények ismerői és szeretői azon munkálkodnak, hogy a palástos-köpönyeges igazságtevők szerelmeseinek kedvezzenek, ez ma egy bájosan naiv tévhit.
A Birdman egy meglepően humoros, zseniálisan építkező, színész- és szerepközpontú himnusz a showbizniszhez; beszély a filmvászon örök színpadi atavizmusáról; filippika a szuperhősökért és ellenük. Ha nem kapja meg az Oscart, Hollywood Egyiptom lesz és jöhet a tíz csapás.
A Hős6os az első Disney-film, amiről nem ordít, hogy Disney-film. Mert nem is az, hanem a Disney-„leányvállalatok”, a Pixar és a Marvel stílusának keveréke. Ráadásul japán-amerikai kulturális mash-upja – és az ezzel megduplázott elsődleges célközönség – akár előremutató húzás is lehet.