Szélesvásznú pantheon – Az Infinity Saga filmjeiről

Emlékszünk még? Röpke 11 évvel ezelőtt, amikor még csak tíz másodperces logó szerénykedett bizonyos képregényfilmek elején, amikor még semmiféle garanciát nem jelentett a minőségre (és főleg a sikerre) a Marvel név, beröppent a mozinézők életébe egy lecsúszott, de sármos sztár, aki gyakorlatilag önmagát alakítva egy bádogmaskarában, laza félmosolyával megváltoztatta az amerikai filmipar tájképét.

Az eltékozolt tehetség képeskönyve – Tim Burton: Miss Peregrine's Home for Peculiar Children / Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Hiba lenne egy filmet a plakátja alapján előítéletekkel fogadni, a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei esetében mégis bevált, amit a kompozíció sugall: szép, de menthetetlenül unalmas tucatfantasy készült Ransom Riggs vászonra kívánkozó, lehetőségekkel teli könyvéből. Temethetjük Tim Burtont?

CGI közt veled lenni – Ezekre a folytatásokra számítsunk a következő években I.

Most, hogy kifejtettük, hogy mi a baj a szuperhősfilmek végtelen folytatásáradatával, vegyük csak számba, hogy milyen sequelekre lehet számítani az elkövetkező években – minden műfajban. Igen, ilyen sok van, és csak így, összesítve tűnik fel az a rémisztő ötletdeficit, ami miatt Hollywood eredetitörténet-fóbiában szenved már egy jó ideje. Egytől három hagymáig osztályoztuk a filmeket: az egyhagymásakra még akár jegyet is vennénk, ha nagyon megfenyeget valaki, a hármasak viszont már hámozás előtt bűzlenek a feleslegességtől.

Bosszúállók, második évad – Joss Whedon: Avengers: The Age of Ultron / Bosszúállók: Ultron kora

Mielőtt az első Bosszúállók-film megjelent volna, talán kevesen gondolták, hogy valaki képes lesz élvezhető, nem széteső forgatókönyvvel összefogni nem egy, nem kettő, hanem rögtön hat szuperhőst, hiszen az addigi, önálló Marvel-filmek közül talán egyedül a Vasember tudott igazán szórakoztató lenni, Amerika kapitány még elment, de (az addigi két – Edward Norton, Eric Bana) Hulk kifejezetten kínos volt helyenként. Miért működne hát összerakva az, ami egyedül nem megy?

Egy műfaj születése – A képregényfilmek története. 2. rész

Az első részben röviden áttekintettük, hogy miként jutott el a képregényfilm műfaja a kezdeti „primitív”, naiv időszakából a rizikósabb alkotásokig, odáig, hogy már itt-ott felbukkant komolyabban vehető próbálkozás az adaptálásra, most pedig folytatjuk a filmtörténeti áttekintést, amely a képregényfilm mint tagadhatatlanul önálló, erős műfaj létrejöttéhez vezető utat mutatja be.

Sárkányok bolygója – Bevezetés a Kaiju-eigába (szörnyfilmek) 2.

A Toho mellett más japán stúdiók is sikerre vitték a kaiju-eigát, amely a 70-es évek közepére kifújt. Az újjászületés alapja (ismét) a Godzilla (1985) című mozi volt, amely a sárkányistenségek új sorozatát eredményezte. A széria a 2004-es Final Warsig próbálta a mítoszt mélyíteni, amelyben a 60-as évek végi crossoverjeihez hasonlóan fejezte be (egyelőre) pályafutását a leghíresebb japán óriásszörny.

„Az Árnyék tudja” – A szuperhősfilmek jungi szimbolikája

A kortárs hollywoodi filmkultúra egyik markáns vonulata a szuperhősfilmek sora, melyet az infantilizált posztmodern tömegmozi értéktelen termékeként szokás lesajnálni, megvonva tőle a minimális bizalmat is, amivel pedig inspiratív jelenségekre lehetnénk figyelmesek. A szuperhősfilmekben megfogalmazott szuperhősképzet azonban korántsem egydimenziós: a jungi mélylélektan segítségével élesebb fényben láthatjuk az egyes szuperhősök portréját.

Fantasztikusan átlagos, nyári popcornfilm – Tim Story: Fantastic Four / Fantasztikus négyes

A Fantasztikus négyes című film elsõ látásra nem érdemelne még egy negatív hangvételű recenziót sem egy filmes folyóiratban. Aztán a film bevételét és a box office elemzéseket vizsgálva elbizonytalanodunk. A film olyan nézettségnek örvend, mint az év legnagyobb mainstream filmjei: A Sithek bosszúja, a Világok harca vagy a Batman: Kezdõdik! Mi lehet az oka annak, hogy ilyen szokatlanul nagy az eltérés a film szakmai fogadtatása és a nézõk reakciója között?

Hősök és poszthősök sztárköntösben

A színészek sztárolásának elsősorban szociológiai, pszichológiai szempontból megközelíthető jelenségénél izgalmasabb elméleti kalandnak tűnik a filmhős sztárságának (filozófiai) esztétikai vonatkozású vizsgálata a műfaji filmek (populáris vagy tömegfilmek) kontextusában.