A képzelet titokzatos tárgya – Charlie Kaufman: I'm Thinking of Ending Things / A befejezésen gondolkozom

Charlie Kaufman új filmje minden bizonnyal az egyik legkülöncebb darab a Netflixen, és jól rávilágít egy mostanában kibontakozó jelenségre: rengeteg markáns szerzői világgal rendelkező alkotó viszonylag szabadon készítheti el filmjét a Netflix égisze alatt (Spike Lee, Alex Garland, de akár Scorsese-t is említhetnénk), amire nem biztos, hogy a klasszikus stúdiógyártásban ma már lehetősége lenne. A befejezésen gondolkozom Kaufmanhoz hűen egy igazán izgalmas darab, talán az Egy makulátlan elme örök ragyogása távoli rokona, de van benne minden, amiért szeretjük az excentrikus adaptációkba bocsátkozó író-rendezőt (hisz ez a film is Iain Reid regényén alapszik).

Bogaras csehek – Jan Švankmajer: Hmyz / Insect

Jan Švankmajer cseh rendező 5-8 évente lepi meg a közönségét egy-egy új animált szürrealista nagyjátékfilmmel. A Hmyz (Bogár) az utolsó a sorban, és annak a fesztiválnak tartotta fenn a világpremier jogát, ami műsorra tűzte az összes filmjét: a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválnak.

Férc(film)művek – A filmtörténet zsenijeinek közreműködése ismeretlen fércművekben

Ismeri valaki Tarkovszkij üzbég krimijét vagy Bergman kémfilmjét? Netalán hallott-e arról, hogy Antonioni csatát dirigált egy szégyentelenül pocsék peplumban, amelynek legnagyobb értéke Anita Ekberg dekoltázsának látványa? Az archívumok mélyén meglepően ócska módon összefércelt alkotásokat lehet fellelni, amelyekben a filmművészet legnagyobb alkotóinak nem felismerhető kézjegyeit őrzik.

Az önazonosság fiktív voltáról – Portré David Lynchről

A kortárs amerikai film egyik olyan alkotójáról lesz szó a továbbiakban, aki elegánsan beleőszült látomásaiba, amelyek viszont mit sem veszítettek intenzitásukból és erejükből az alkotói pálya bő ötven éve alatt. A látomás szó, minden ezoterikus és anyagfeletti asszociációjával egyetemben, akárhányadik racionális újranézés kapcsán felmerül David Lynch alkotásai esetén: sem a történetek, sem a karakterek, sőt a használt művészi konvenciórendszerek sem bizonyulnak elégségesnek ahhoz, hogy megkössék és keretbe kényszerítsék a látottakat.

Funny Games NL – Alex van Warmerdam: Borgman

Az elmúlt években olyan erős volt a skandináv roham, hogy szinte teljesen elnyomta a többi nyugat-európai ország filmművészetét. A hollandus Alex van Warmerdam neve például nagyon is ismerős lehet azoknak, akik beleolvastak a tavalyi cannes-i szemle versenyprogramjába, vagy akik még emlékeznek az Ábel vagy az Északiak kalapács finomságú humorára. Hollandia egyik legizgalmasabb kortárs filmesének legújabb rendezése ezúttal sem okoz csalódást: egyszerre vicces és groteszk, ijesztő és társadalomkritikus – akár Michael Haneke és Terry Gilliam szerelemgyereke is lehetne.

Kurtizánok Buñuel módra – Viridiana, Céléstine, Belle és Tristana

A buñueli filmfolyam 1960-as évtizede a meg-megtorpanó, nem lineáris – azaz nem csúcsra avagy nem örvénybe vezető – pályát bejáró nők felől is leírható. Bár anakronisztikus és képzavaros is ilyet írni, de ezek a nők akár egy szárnyasoltár tábláinak a főszereplői is lehetnének, avagy egy szeriális (s épp ezért végnélküli) képfolyam labirintusában bolyongva is találkozhatnának egymással.