„Kilencven évesen is tizenhat” – Szabó Réka: A létezés eufóriája

Mintha lassan ismét rivaldafénybe kerülnének a magyar dokumentumfilmek. Nemzetközi sikereket ért el Bogdán Árpád Gettó Balboája, Csuja László Kilenc hónap háborúja, Révész Bálint Nagyi projektje vagy Zurbó Dorottya Könnyű leckék című filmje. De ide sorolható Simonyi Balázs szintén díjnyertes dokumentumfilmje, az Ultra is, amely az Európai Filmdíjra is esélyes volt.

Balett-táncos a sötétben – Icíar Bollaín: Yuli / Út a királyi operába

Carlos Acosta, kubai származású balett-táncos még csak a negyvenhatodikat töltötte be idén, életéről viszont máris film készült. Adódik tehát a kérdés, vajon érdemes-e mozgóképes emléket állítani egy olyan művésznek, aki egyelőre alig jutott túl élete derekán. A kérdés végén lévő kérdőjel pedig egyre növekszik, ahogy az Út a királyi operába című filmet nézzük…

Pokoli házibuli – Gaspar Noé: Climax / Eksztázis

Gaspar Noé a sokkolás egyik nagymestere, akinek rendszerint sikerül provokálnia nézőit – és teszi ezt nemcsak vizuálisan, hanem érzelmileg is. Ha visszagondolunk eddigi filmjeire (az Egy mindenki ellentől kezdve a Visszafordíthatatlanon és a Hirtelen az ürességen át a Szerelem 3D-ig), mindegyikben találunk legalább egy olyan jelenetet, ami hatására megfordult a fejünkben, hogy felálljunk a moziszékből.

Fiúknak sem leányálom – Halász Glória: Három tánc

Legyen szó a váci börtön elítéltjeiről, bohócdoktorról, újcirkuszi társulatról, vagy indiai savtámadások áldozatairól, Halász Glóriának mindeddig sikerült megtalálnia azokat a különc sorsokat és nem mindennapi élethelyzeteket, amelyeknek határozottan ott a helye a vásznon.

Férfitánc – Frédéric Fonteyne: Tango libre – Szabad a tánc

Ha azt mondjuk, hogy a tánc felszabadít, az legalább akkora közhely, mint az, amikor az argentinokról híresztelik, hogy elfojtott sanyarú sorsukat, viharos történelmüket csak a tangó segítségével tudják felszabadítani. Éppen ezért nehéz újat mondani e dél-amerikai táncról. A ritkán rendező belga, Frédéric Fonteyne (Gilles asszonya, 2004) a Tango Librében mégis megpróbálta. Hiába.

Filmerekció – Wim Wenders: Pina

Állítólag a sasnak annyival jobb a látása mint a miénk, hogy ha egy filmre magunkkal vinnénk, ő legfennebb csak a pixeleket, az apró, szaladgáló, színes pontokat látná, a filmképet nem. A Pina című 3D-s Wenders-film nézése közben hiányzott, hogy nincs sasszemem, és éreztem, hogy nem jól van ez így.

Mint tű a szénakazalban – 6. EDIT Nemzetközi Táncfilm Fesztivál, 2010, október 8–10., Budapest

Sokan még nem is hallottak róla, miközben a hétvégén már hatodjáraa rendezték meg az EDIT Fesztivált. A háromnaposra zsugorodott táncfilmes mustra a Budapesti Őszi Fesztivál jótékony köpönyege alatt bujkál, s ezt a reklám is megsínyli. Aki mégis értesült róla, táncfilm-különlegességeket nézhetett meg a Toldi mozi párhuzamos vetítésein.

Zenére mozgó-képek – Carlos Saura: Fados

A spanyol történelemmel, vagy annak aktuális „valóságával”, mindig burkoltan, de annál élesebb kritikával foglalkozó Carlos Saura újabb mesével állt elő: ez is mese, ez is trükkös, ez is történelem, csak éppen nem a Nagy. Tavernák füstjében születő barátságok, tengerek végtelenjéből közeledő, rabszolgákkal megrakott hajók, távoli ismeretlen kikötőkben felszálló köd, gyönyörű nők és persze a szerelem.