Ezt láttuk a 15. TIFF-en 2. – Remainder; Wild; Narodni heroj ljiljan vidic / Shooting Stars; Island City
Gyatra és közepes versenyfilmek, zoofil jelenetekkel teli felnövéstörténet, zseniális horvát brigantyk – legalább kettő kihagyhatatlan!
Címke: tarantino
Bűnben fogant bűnfilm – Daniel Schechter: Life of Crime / Született bűnözők
A Született bűnözők megtévesztő film: látszólag egy remek krimi ismert karakterekkel, de ha megnézed, olyan érzésed lesz tőle, mintha a Thelma és Louise-t Ridley Scott egyik rajongója rendezte volna Scott stílusában, a főszerepet pedig az Olsen-ikrek játszanák.
Farkasok kutyaszorítóban – Aharon Keshales, Navot Papushado: Big Bad Wolves / Csúnya, gonosz bácsik
Aharon Keshales és Navot Papushado ott folytatják, ahol debütálásukkal, az első izraeli horrorként méltatott Veszettséggel abbahagyták. A Csúnya, gonosz bácsik Tarantino szerint a 2013-as év filmje, és ezen nincs is mit csodálkozni.
Az öldöklő bandzsal – RZA: The Man with the Iron Fists
A keleti harcművészetek különös legendáinak és abszurd látványvilágának filmes kombinációja megfelelően kusza és gyermeteg ahhoz, hogy már a kamaszkorból kilépő ifjak között is alig akadjon elvetemült rajongója. A Wu-Tang Klan atyja, a rapper RZA (polgári nevén Robert Fitzgerald Diggs) egy olyan ritkaságszámba menő felnőtt, aki nem csak örömmel nézi, de gyűjti, sőt, betéve ismeri a klasszikus martial-arts zsáner összes darabját – ha hinni lehet a mítosznak.
A szépség és a szörnyetegek – Álex de la Iglesia: Balada triste de trompeta / Egy őrült szerelem balladája
Cseppet sem meglepő, hogy Álex de la Iglesia kapta a velencei filmfesztivál rendezői díját, már csak azért sem, mert Quentin Tarantino volt a zsűri elnöke. Balada triste de trompeta (lefordítva: Szomorú ballada trombitára) című filmjére ugyanis, akárcsak anno az Oldboyra, kis túlzással rá lehetne ragasztani a „tarantinósabb Tarantinónál” címkét, ám ez egyáltalán nem jelent epigonizmust: összetéveszthetetlenül spanyol alkotásról van szó.
A 90-es évek: függők vagy függetlenek? – Az amerikai függetlenfilm története 5.
A nyolcvanas évek, azaz a videó évtizede nemhogy megölte volna a mozit, de a médium kínálta izgalmas, új lehetőségekkel gazdagította a filmgyártást – és nem utolsó sorban a stúdiók zsebét. Nem csoda, hogy az évszázad utolsó évtizedének kezdetével új, minden addiginál fényesebb aranykor köszöntött Hollywoodra, csakúgy, mint a függetlenfilmre.
Japán zakuszka – Takashi Miike: Sukiyaki Western Django
Nemrégiben két ázsiai nagyágyú is úgy gondolta, eljött a spagetti-western előtt való tisztelgés ideje, s egymástól függetlenül, ám nagyjából egy időben alkották meg abszurd játékfilmjeiket. A koreai Kim Ji-woon (Két nővér), összehozta a Sergio Leone-inspirálta The Good, the Bad and the Weird-et, a japán Takashi Miike pedig megcsinálta a Sukiyaki Western Djangót.
Emészthető metanyelv – Tarantino előtt. Tömegfilm a nyolcvanas években. Szerkesztette: Nagy Zsolt Új Mandátum kiadó, 2000.
A populáris művészetről való diskurzus évtizedekkel ezelőtt divattá, mára megkerülhetetlenné vált. Szakirodalmának kulcsszavai a tömegigény, a nézettség, a művészfilmből átvett, popularizált motívumok, technikák.
