Kilúgozott Amerikai Psycho – Bobcat Goldthwait: God Bless America

Mostanában viszonylag sok trashnek kikiáltott film jutott el szélesebb közönséghez, gondoljunk csak a Hobo with a Shotgunra vagy az Iron Skyra. És bár mindkettő kifejezetten szórakoztató, egyiknek sem sikerült kultfilmmé válnia, ami valahol célja volt a filmeknek. Ugyanígy nem sikerült ez Bobcat Goldthwait-nek sem, de a zseniális, szinte költői nevű direktor filmje mégis jobban megragad majd a nézőkben.

Cirkuszolás – Cecil B. DeMille: The Greatest Show on Earth / A földkerekség legnagyobb show-ja, 1952

Mindegyik Oscar-átadó nevezetes valamiért, de az 1953. március 19-én rendezett 25. gála több okból is az. Egyrészt azért, mert ez volt az első olyan show, amelyet az akkori új csoda, a televízió is közvetített. Addig csak a hollywoodi kiváltságosok szűk köre izgulhatta át az eredményhirdetés feszültségét, ám az most minden televíziós háztartásban elérhetővé vált. Másrészt azért, mert az erős mezőny ellenére az akkori „sztárcsináló giccsrendező”, Cecil B. DeMille utolsó előtti, meglehetősen gyengécske filmjére kapta meg az addig elmaradt alibi-Oscart.

Ne untassuk a közönséget! – Az American International Pictures stúdió története I.

Az akció, az erőszak és az erotika ábrázolásának hatásmechanizmusára épülő Arkoff-formula1, illetve a fiatalok nézői magatartásának elemzését célzó Pán Péter-szindróma2 elméletének alkalmazása – mely mára elcsépelt alaptörvénynek számít a szórakoztató filmeket gyártó stúdiók körében – az 50-es évek Amerikájában kiugrási lehetőséget biztosított a kor legkülöncebb minimoguljának, az American International Pictures-nek.

A szürke (?) valóság – George Clooney: Good Night, and Good Luck. / Jó estét, jó szerencsét!

1953. Joseph McCarthy és az ő nevéről elhíresült, Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság kontra a CBS televíziós társaság See It Now című műsora, azon belül is Edward R. Murrow riporter (David Stratharn) és producertársa, Fred Friendly (George Clooney). Ez a mondat szikárságban és tényszerűségben felveszi a versenyt a szóban forgó filmmel.

Korán reggel rikkant a…? – Reggeli műsorok a magyar televíziós csatornákon

Nem árulunk el nagy titkot: régóta tudjuk, hogy az egyik legfontosabb műsorsáv a reggeli (6-9 óra között), mivel emberek milliói nézik, miközben megkezdik a napjukat. Fogmosás, öltözködés, reggelizés közben általában bekapcsolják a televíziót, hogy tudjanak a hírekről, a legfontosabb dolgokról, illetve rá tudjunk hangolódni a napra. Ha általánosságban szeretnénk tipizálni, jó pozitivista tudósként, akkor rögtön problémákkal találkozhatunk: téma, műsorvezetés, stúdió és sorolhatnám a következő adásig.

A képernyő jótékony homálya – Tűnődések Marshall McLuhan médiaelméletéről, negyven év távlatából

Volt egy, a posztmodernt közvetlenül megelőző (vagy annak kezdetével egybeeső?), utópiákban gazdag rövid korszaka a 20. századnak, amelyre még mostanság is jóleső nosztalgiával avagy kvázi-szent áhítattal illik emlékezni: az ún. Hatvanas Évekről van szó. Nagy nekibuzdulások, hitek, evilági eszkatológiák, racionális és irracionális társadalmi és egyéni megváltástanok versengtek az önmagát a két világégés után ismét nagyszerűnek, lehetőségeit szinte korlátlannak képzelő nagybötűs Emberke kegyeiért, keleten és nyugaton, diktatúrában és polgári demokráciákban egyaránt.

Hullámzó értékek vagy értékes hullámok? – Egy lelkes csapat munkája, hogy Toto és Alfredo álma ne vesszen a Dunába…

A Dunát mintázó két óriási hullám díszíti az épület tetejét, a portai beléptető rendszerben szúrós tekintetű biztonsági őrök ellenőriznek, majd a negyedik emeleten a falakat borító klasszikusok és új irányzatok filmplakátjai kalauzolnak a helyes irányba. Amikor meglátom az új Kusturica-filmet, Az élet egy csodát népszerűsítő képet, érzem, hogy jó helyre érkeztem, s láss csodát: a vele szemben levő ajtó nyílik a Duna Televízió filmszerkesztőségébe. (Mint később kiderült, minden egyes plakátnak indokolt helye van…)