A rendezőnő, Julia Ducournau ugyan tiltakozik a különböző műfaji besorolások ellen, és ahogy azt a cannes-i sajtótájékoztatón kifejtette: szeretné, ha mindenféle műfaji címke nélkül, úgy tekintenének a Titánra, mint „csak egy filmre”. Válasz volt ez részéről a Titánra már rögtön az első vetítés után ráragasztott és levakarhatatlannak tűnő „testhorror” címkére.
Brandon Cronenberg második filmje nem egy piszkavassal szétütött fogsor vagy egy koponyából kibuggyanó szemgolyó látványa miatt válik emlékezetes alkotássá.
Egyszerre nyomasztó testhorror és tabudöntögető társadalmi dráma: a Nyelés sajátos nyelven szól hozzá az elmúlt évek egyik legfontosabb közéleti kérdéséhez.
A Fűrész-filmek kreátora néhány feleslegesnek mondható természetfeletti kitérő után az Újraindítással végre visszatért ahhoz a műfajhoz, amelynek valóban nagy mestere: az óriási csattanóra kihegyezett, feszes sztorival operáló thrillerhez.
Julia Ducournau hírhedtté vált allegorikus emberevő szocio-horrorja mestermunka, melytől valóban el lehet ájulni, de csak azért, mert olyan jó.
Ha valaki egyszer csak elhányja magát, vagy elájul egy filmen, esetleg elvárásaival ellentétben nem lesz rosszul, az nem a filmet minősíti. Egyesek egyszerűen nem bírják a vér és egyéb csúnyaságok látványát. De mégis miért?
