A román dogma és a függetlenség létjogosultsága – Adrian Sitaru: Ilegitim

Hat évre, hogy kitüntették a kisjátékfilmek versenyében a Kalitkáért (Colivia), Adrian Sitaru visszatért a Berlinaléra. Ezúttal a Fórum szekcióban mutatta be negyedik nagyjátékfilmjét, az Illegitimet, amelynek ez volt világpremierje, és debütfilmjéhez, a Sporthorgászathoz (Pescuit sportiv) hasonlóan független produkció (vagyis nem kapott támogatást a Nemzeti Filmközponttól, a CNC-től).

Öngyilkos szüzek – Deniz Gamze Ergüven: Mustang

Vetítés után alig vártam, hogy hazaérjek lecsekkolni: tényleg Deniz Gamze Ergüven rendezőnő első nagyjátékfilmje a Mustang? És igen, tényleg az, de nem kell megijedni: nagyjából mellőzi az elsőfilmek tipikus hibáit, viszont megtartja azok lendületét és személyes hangvételét.

Dackorszakik – Grímur Hákonarson: Hrútar / Rams / Kosok

Izland nem pusztán a vulkánok, gejzírek, gleccserek, leszbikus miniszterelnökök és a világtörténelem legidősebb parlamentjének szigetországa, hanem a különleges házi állatfajoké is, amelyek az utóbbi időben rendkívüli szépségű filmek mellékszereplőiként tűntek fel. 2013-ban a Benedikt Erlingsson rendezte Lovak és emberek kápráztatta el a filmfesztiválok látogatóit, 2015-ben a juhokon a sor, habár Grímur Hákonárson Kosokjában (Hrútar / Rams) a címszereplő gyapjas kanok voltaképpen az emberi csökönyösséget hivatottak jelképezni.

A ketrecharcos is ember – Gavin O’Connor: Warrior – A végső menet

David O. Russell kissé túlságosan fényes nimbuszú A harcosa átszabta ugyan a bokszfilm hagyományos ellenségképét, hiszen ebben a főhős megátalkodott családjával kezdett lélektani szkanderozásba, ám a mozi inkább szociográfiai röntgenlenyomatként, mintsem borús drámaként működött. A Warrior – A végső menet látszólag A harcossal azonos tőről fakad, de O’Connor és stábja sokkal mélyebbre merül a tönkrement sorsok mocsarába.

Az utolsó tangó New Yorkban – Steve McQueen: Shame / A szégyentelen

Egy Valentin-nap alkalmából készített friss felmérés szerint Amerika legromantikusabb városa a Tennessee állambeli Knoxville. Ám ennél sokkal izgalmasabb, hogy a legkevésbé érzelmes hely New York City. A Shame – A szégyentelen nem is játszódhatna máshol, hiszen kiégett, szexfüggő főhőse szinte eggyéolvad lakhelyével ebben a kiváló filmben. McQueen másodszor is megcsinálta!

Érzelmes utazás – Barry Levinson: Rain Man / Esőember, 1988

Az 1988-as év legjobb filmjét az alábbi 5 jelölt közül választották ki az Amerikai Filmakadémia tagjai: Az alkalmi turista (r: Lawrence Kasdan), Dolgozó lány (r: Mike Nichols), Lángoló Mississippi (r: Alan Parker), Veszedelmes viszonyok (r: Stephen Frears) és Esőember (r: Barry Levinson). Választásuk ebből a nem annyira korszakos, inkább tehetséges mestermunkákat felvonultató mezőnyből Levinson érzelmes meséjére esett.