Egy szökőár margójára – Juan Antonio Bayona: The Impossible / A lehetetlen

Hogyan újulhat meg és hordozhat többletjelentést egy természeti katasztrófát, illetve az ennek következtében létrejövő személyes vagy kollektív tragédiákat tárgyaló zsánerfilm? Szeretném szeretni A lehetetlent, mint számos más kritikus, de (számomra) lehetetlen: túl biztonságosan játszik, túl kényelmesen befészkelte magát a műfaj komfortzónájába, és úgy tűnik, az elsődleges impressziók mögött, a háttérben nincs egy kiforrott rendezői koncepció.

A holtág sodrásában – Apichatpong Weerasethakul: Hotel Mekong / Mekong Hotel

Vannak filmek, melyeknek a rövidség a fő erényük – az alig egy órás Mekong Hotel minden kétséget kizáróan ezek közé tartozik. Az Arany Pálmát nemrégiben bezsebelő Apichatpong Weerasethakul legújabb alkotása nem több, mint egy hevenyészett mozgóképes vázlat, melyre fel vannak ugyan firkantva a thai mester jól bejáratott motívumai, de csaknem teljes mértékben nélkülözi a korábbi filmek szuggesztív erejét.

Reinkarnációs változatok majomjelmezre – Apichatpong Weerasethakul: Lung Boonmee Raluek Chat / Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire

A 2010-es Cannes-i Filmfesztiválon az Arany Pálmát Apichatpong Weerasethakul Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire című munkája kapta. Különösebb értékelő visszhang nem követte a díjkiosztót, talán mert a rendező munkái nem ismertek annyira, és azok világát egy szakadék választja el az európai filmekéitől. Persze a zsűri döntésére teljes joggal bólinthattak rá a szakavatottak: a Boonmee bácsi egyedülálló és mágikus – de mindenképp jelentkezzen, aki érti.