A nő ötvenkétszer – Alexis Alexiou: Tale 52

A fiatal görög rendező, Alexis Alexiou első nagyjátékfilmje mindenképpen hatalmas teljesítmény, különösen egy kezdő filmes részéről. Bonyolult szerkezet, következetesen érvényesülő vizuális stílus és hangzásvilág, kitartóan nyomasztó hangulat. És rengeteg talán egy egyszerűnek ígérkező szerelmi drámában – amely éppen a talánok miatt lesz érdekes.

Szemet fogért – Omar Shargawi: Go with Peace Jamil / Menj békével, Dzsamil

Az arab felfogás idegen az európai ember számára, ennek ellenére (s az ismeretőt olvasva) kíváncsian ültem be a versenyfilmre, amely nemcsak a kíváncsiságot elégíti ki, de testközelbe is hoz egy távoli kultúrát. Jamilnak, a Koppenhágában élő fiatal arab férfinak régi adósságait kell rendeznie, a brutális erőszakot sem mellőzve. Megrázó történet, erős színészi játékkal.

Ne piszka peti, mert szikra veti! – Søren Kragh-Jacobsen: Det som ingen ved / What No One Knows

A svédekkel ellentétben a dánok nem tudnak csalódást okozni az idei TIFF-en. Søren Kragh-Jacobsen filmje már a negyedik, amit sikerült megnéznem tőlük, és arra a következtetésre jutottam, hogy igencsak megérte idén Dániára fókuszálni. Ezúttal egyszerre kapunk regényadaptációt, politikai thrillert és családi drámát, mindezt a jól megszokott skandi-dán módon.

A magány bálja – Vejko Öunupuu: Sügisball / Őszi bál

A problémákat nem mindig a brutális erőszak oldja meg Veiko Öunupuu észt rendező filmjében sem. Hat magányos ember él egy szürke tömnháznegyedben: egy biztonsági őr, egy nyugdíjas borbély, egy műépítész és felesége, egy kislányát egyedül nevelő anya és egy író. Az első percek után azt hittem, erőszak és gyilkosságok következnek. Szerencsére nem így volt.

Háromszor egy snitt – TIFF: Valós időben

Az idei TIFF hetes szám bűvöletében élő kiadásán több, mint 200 filmet sorakoztattak fel a szervezők. Három filmnek különálló blokkot is szántak a program összeválogatói, bár a köztük fennálló kapcsolat elég laza: mindössze annyi köti össze őket, hogy egyetlen beállításban vették fel őket. Ezt a technikai megoldást alaposabban körbe lehetett volna járni.

Neil Young megint megmondja – Neil Young: CSNY Déjá vu

Vének, mackósak-löttyedtek, tépettek, mint a háttérben lobogó békejelvény, és közelről egyáltalán nem olyan legendásak. Szex, drogok és rock’n’roll helyett a mára 64 év átlagéletkorú Crosby-Stills-Nash-Young kvartettnek csak a politika maradt a rock’n’roll mellett. De legalább azt jól csinálják.

Stefano szerint a világ – Gianni Zanasi: Non pensarci

A 35 éves Stefano zenekara nem teljesen sikertelen, de az átütő berobbanás még várat magára. Az egyik fellépésen énekesük a közönség közé veti magát. Szép performansza és lezárása lehetne ez a koncertnek, a nép azonban félrehúzódik, Stefano társa pedig padlót fog. A keretbe zárt vígjáték már több fesztivált is megjárt: keserédes történet a napfényes Riminiből.

RHCP: Untitled Film Review – David Hausen: Red Hot Chili Peppers: Untitled Documentary

David Hausen dokumentumfilmjében három Red Hot Chili Peppers-videoklip elkészítését követhejük nyomon, a legutóbbi, hatalmas sikernek örvendő Stadium Arcadium című albumról. A három videoklip elkészítése ugyanennyi részre osztja a filmet, mely nem áll össze dramaturgiai egységgé, hanem inkább keresztmetszetet ad a banda mindennapjairól – és nemcsak.

Jó reggelt, autószerelőt keresek – Fernando Eimbcke: Lake Tahoe / Mexikói képeslap

Az idei TIFF első versenyfilmjére már csak a jegyárus nénivel folytatott kisebb harc után sikerült bejutnom. Bár az ismertető nyomán több akcióra számítottam, mindenkinek ajánlom ezt a díjra is esélyes filmet, mert a hosszú beállítások, a sokatmondó csendek olyan belső utazásra hívnak, amelyet egyszer mindenki átél felnőtté válása során.