Válások és választások – Román filmes napok a 2010-es TIFF-en

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál néhány éve akkor állt rá a román filmek bemutatására, amikor a hazai filmgyártás is elkezdett fellendülni, és egyre csak érkeztek a díjak Cannes-ból, Berlinből, Locarnóból. Sok külföldi filmkritikus jutott ekkoriban arra a következtetésre, hogy Romániában lehetetlen rossz filmeket készíteni. Ők valószínűleg soha nem láttak Sergiu Nicolaescu- vagy Geo Saizescu-filmet.

A bűn a büntetés – Cristi Puiu: Aurora / Virradat

Az aurora latinul hajnalt jelent, ami tökéletesen értelmezi, szublimálja, félkövéresíti az új, háromórás Cristi Puiu-film tartalmát. Körülbelül olyan hajnalról van szó, amire másnapos fejjel ébredünk, félig kijózanodva, fáj mindenünk, bánt a napfény, de fel kell kelni, szerepet kell vállalni. Persze az erőviszonyok azonnal adottak egy ilyen reggelen...

Folytatástól ordítani – Todd Solondz: Life During Wartime

Soha nem értettem, miért kell újból feldolgozni valami olyasmit, ami az évek során mesterművé és felülmúlhatatlanná nőtte ki magát. Ugyanígy azt sem értem, hogy miért kell valaminek folytatást készíteni, amikor a film egyedül, önmagában is kitűnően megállt a lábán. Az első rész zsenialitásának csupán az árnyéka villan fel ebben a folytatásban, mely viszont előismeretek nélkül nem áll valami szilárd talajon.

Rövid és sötét – Árnyak: rövidfilmes versenyszekció a TIFF-en

Tavalyi szokását folytatva, a TIFF idén is tovább kényeztet a horror-thriller zsánerek kereteit feszegető rövidfilmes versenyösszeállításával. Szám szerint kétszer 6 darab rövidkét nézhettünk meg, amelyeket az elmúlt hét folyamán egy-egy versenyben lévő nagyjátékfilmmel párosítva már levetítettek, aztán az egyiket díjazták is.

A burjánzó szerelmek filmje – Mika Kaurismäki: Haarautuvan rakkauden talo / The House of Branching Love

Eddig a fesztiválon belül kínálatra bocsátott filmek megnézése alatt egyszer sem lazított el film ennyire. Valószínűleg ez azért van, mert valami emberfeletti okból kifolyólag a filmek legjava a véres életről, az igazságtalan emberekről, az ártatlan áldozatokról szól, ami megadja ezt az amúgy is fölösleges, nyomasztó, európai művészfilmes hangulatot.

A Bánffy fölött az ég – Wim Wenders Kolozsváron

A TIFF egyik idei vendége Wim Wenders volt, aki három filmjét és felesége fotókiállítását kísérte el a fesztiválra. A német mester TIFF-es jelenlétének highlight-ja viszont mindenképpen a június 4-i mesterkurzus volt, amit a szervezők a méltatlanul kicsi TIFF Lounge nevű terembe zsúfoltak be a Bánffy-palota alagsorába.

A hosszútávfutó magányossága – Benjamin Heisenberg: Der Räuber / A rabló

Általában gyanakvással tekintek az „igaz történeten alapszik” szlogennel reklámozott filmekre, ez ugyanis egyfajta felhívás arra, hogy a művet ne önmagában nézd, saját értékeivel vagy hibáival, hanem lásd a mögötte lévő valóságos történetet is, és elsősorban arra légy kíváncsi. Benjamin Heisenberg filmjének alaptörténete viszont valóban annyira regényes, hogy szinte kiált az irodalmi és filmes feldolgozás után.

Nem elég csak kukázni – Harmony Korine: Trash Humpers

Az egymás utáni botrányos filmek gyártogatása egy idő után annyira felhívja magára a figyelmet, hogy a legaktuálisabbra szinte mindig csak a szerző hírneve csalogat be a moziba. Kíváncsi természetünktől fogva ez törvényszerű, és így járunk, ha új Lynch-, Ozon- vagy Coppola-film megjelenéséről szerzünk tudomást.