Amilyenek mi voltunk – Cooper Raiff: Shithouse
Cooper Raiff kitűnő bemutatkozása rettenetesen romantikus, de egy pillanatra sem felszínes, öncélú, triviális, didaktikus vagy sokat látottságában ismerős.
Cooper Raiff kitűnő bemutatkozása rettenetesen romantikus, de egy pillanatra sem felszínes, öncélú, triviális, didaktikus vagy sokat látottságában ismerős.
A Love and Monsters címet meglátva az ember valószínűleg valamiféle kellemetlenül ügyetlen, nívótlan bóvlira gondolhat, de meglepetésünkre ez csak részben igaz, hisz a szóbanforgó film, ha semmi kimagaslót nem is mutat a nézőnek, semmiképp nem nézhetetlen, sőt, akár a „könnyed szórakozás” jelzős szószerkezet is megilletheti. Ha összeeszkábáljuk például Az út (The Road), Zombieland és főleg a Papírvárosok (Paper Towns) című filmeket, akkor megkapjuk a Love and Monsters-t, ami végsősoron egy posztapokaliptikus coming-of-age road movie kaland-vígjáték.
Az Anna Todd azonos című bestselleréből készült Miután (After) 2019-ben látott napvilágot, majd gyors egymásutánban, egy évvel később a folytatás is megjelent Miután összecsaptunk címmel. Habár az első rész maga a klisé netovábbja, a második résznek sikerült szintet lépnie. Valami ilyesminek képzelem az Alkonyat sorozatot fantázialények nélkül, és ami a fazék alján maradt, az kimeríti a filmipari veszélyes hulladék kategóriáját.
A Ha tudnád valahol a kortárs felnövésfilmek (Lady Bird), az intellektuálisabb romkomok (The Big Sick, The Incredible Jessica James), a szexuális identitáskeresést tematizáló filmek (Call Me By Your Name) és a kulturális különbségeket/beilleszkedést pedző mozik (The Big Sick, The Farewell) metszéspontjában található, de pont jó arányérzékkel keveri össze ezt a sokaságot egy könnyed, mégis kellőképpen okos felnövéstörténetté.
A Z-generáció filmjeként üdvözölték Hartung Attila Inkubátor Programban megvalósult első nagyjátékfilmjét, a FOMO-t, az alkotók szerint azonban ennél többről van szó, bűnt ugyanis nem csak a fiatalok követnek el. A budapesti éjszakában játszódó film ötlete régóta foglalkoztatta a rendezőt, a forgatókönyvet végül Kerékgyártó Yvonne-nal (Free Entry) írták másfél év intenzív munkával. Az alkotópárossal többek között arról beszélgettünk, hogy miért dobta vissza egy ízben a forgatókönyvet a Magyar Nemzeti Filmalap, miért jó, ha kötekednek a színészek a forgatáson, és miért volt fontos számukra az elkövető szemszöge.
Baldoni filmje egy zsebkendős tinirománc, ami fontos problémára hívhatná fel a figyelmet, ha elengedné a nyálas popslágereket és csöpögős fordulatokat.
Az Oh, Ramona! az ízléstelen amerikai tinifilm kisiklott román másolata, amelyben a rendező megbocsáthatatlan hibája az, hogy félrereprezentálja célközönségét és olyan helytelen elvárásokat meg ideálokat hirdet, amiknek nem csak lehetetlen, de hiba is lenne megfelelni.
Megszületett az első magyar tinithriller, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :), viszont az idősebbek számára is félelmetesen elgondolkodtató.
Crystal Moselle dokumentarista stílusú játékfilmje új színt visz a mostanában nagy népszerűségnek örvendő női központú mozik eddig igencsak szürke palettájára.
Hogyan lehet a lehető leghagyományosabb tinifilm mérföldkő a filmtörténelemben? Nem kell hozzá más, csak a főszereplő szexualitásának megváltoztatása. A Kszi Love, Simon rengeteget jelenthet a meleg tinédzserek számára, de ez a csupaszív és üdítően vicces film a szélesebb nézőközönséget is kiszolgálja.