Újra a fedélzeten – Megnéztem a Titanicot 3D-ben

Emlékszem, hogy Sepsiszentgyörgyön az eredeti Titanic-premier után több mint egy évig  a Lux mozi szinte minden héten újra meg újra műsorára tűzte a film vetítését, és nem hiszem, hogy ez egyedi eset, jónéhány (fapados és nemcsak) mozi egész jól éldegélt annak idején a Titanicból. Végülis csöppet sem meglepő, hogy az avataros Cameron, aki a legmenőbb 3D-s mozinévnek számít, egykori sikerfilmjét újrafelpofozta, s csiribi-csiribá, 3D-ssé varázsolta. Nem mellékesen épp 100 éve süllyedt el a luxushajó. Elő a pénztárcákkal.

A technika bűvkörében – James Cameron-portré 2.

Cameron igazi terepe a sok akcióval megfűszerezett sci-fi kalandfilm. A mindössze 8 játékfilmet számláló rendezői életmű minden darabja (a Titanic és a True Lies kivételével) a fantasztikum világába kalauzolt el bennünket, miközben a Terminátortól az Avatarig újra meg újra forradalmasította a képi effektusok világát, kiaknázva a fejlődő digitális technika, majd a térhatású IMAX-mozi adta lehetőségeket.

Cyborgok, szörnyek, siker – James Cameron-portré 1.

James Cameron, aki a Titanickal – máig minden idők legnagyobb bevételét elérő és egyben legtöbb Oscar-díjjal jutalmazott mozijával – „világcsúcstartó” a hollywoodi sztárrendezők sorában, szinte pályafutása kezdetétől töretlenül a rivaldafényben áll. Neve, nagyjából az 1984-es Terminátortól kezdve, egyet jelent a garantált kasszasikerrel. Most pedig itt az „Avatar-láz”, így a forgatókönyvíró-rendezőnek jó esélye lehet új rekordokat dönteni.

Lájf iz lájf… – Wolfgang Murnberger: Der Knochenmann / Csontdaráló

Örökérvényű igazságot énekelt meg a 80-as évek közepén az osztrák Opus együttes, élén Herwig Rüdisserrel: az élet bizony élet. Szemben mindazzal, ami nem az. A filmekkel, például, melyekből gyakran hiányzik a bármi megtörténhet illúziója. Vannak persze kivételek: például mikor egy film önnön műfaja ellen dolgozik, s szétfeszíti a rámért kereteket.

A remake-ről – avagy játszd újra, Sam! – Az önző remake

A remake a tömegfilm legnagyobb talányának számít, miközben látszólag a létező legegyszerűbb sikerreceptet kínálja a piacorientált filmipar számára: újraforgatni egy korábban már bevált mozidarabot és friss csomagolásban ismét felkínálni a nagyközönség számára. A filmkészítők attól kezdve élnek lehetőségével, hogy megszülettek az első másolható művek (a Megöntözött öntözőt tucatnyi utánzat követte hónapokon belül); manapság a hollywoodi stúdiótermés közel egyötöde sorolható kategóriájába. Mindennek ellenére a remake ma is éppoly misztikus jelenség, mint az éjszakai égbolt csillagképei az ókori hajósok szemében: hónapról-hónapra használják a szent cél érdekében, törvényeit mégsem értik, a működésére vonatkozó praktikus ismeretekből legfeljebb homályos jóslatokra futja.