Vonóshármas – Politzer Péter: Férfikor

Politzer Péter bemutatkozó rendezése nem csak azért izgalmas, mert a filmalaptól függetlenül, minimális pénzből készült: a szkeccsszerű, három generáció három tagjának pillanatképeit egybegyúró Férfikor rendkívül életszagú, szellemes és szép.

Övék itt a tér – Garry Marshall: New Year’s Eve / Szilveszter éjjel

Szerintem két dolog van, amit nemhogy ingyen kéne nézzen a közönség a moziban, hanem még ők kellene anyagi térítést kapjanak a szenvedésükért: az előzetesek és a reklámok. Ez a „film” egy kétórás előzetes, reklámokkal megtűzdelve. A jobb napokat (Pretty Woman) is látott Garry Marshall jól kitol a nézővel: trailer, product placement és egy csomó szavatosságát vesztett (vagy azt éppen most sutba dobó) sztár – ez a Szilveszter éjjel. Ezért értékelhetetlen szar. És az emberek mégis fizetnek érte. Ezért viszont zseniális.

A nagy zabálás – Daniel Sánchez Arévalo: Gordos / Kövéren szép az élet

Ha pusztán a kövérségen, mint fizikai állapoton humorizáló komédiára éhezünk, rossz helyen járunk; nemkülönben, ha az elhízásról, mint népbetegségről hitelesen tudósító drámát keresünk. A spanyol Kövéren szép az élet legnagyobb erénye, hogy képes széles közönségréteg számára többrétűen szólni a magunk és egymás elviselhetőségéről.

„Emberek jönnek, mennek… és sosem történik semmi.” – Multiplex narratíva az amerikai filmekben

A multiplex narratíva, azaz a többszálú cselekményvezetés Robert Altman filmrendezővel tett szert rendkívüli népszerűségre, de valójában már a harmincas években létezett. A párhuzamosan bonyolított szálak intellektuális varázsa és az ehhez kapcsolódó sztárparádék máig rabul ejtik a nézőket. Vajon mitől olyan népszerűek a Rövidre vágva, a Divatdiktátorok, a Szeress, ha tudsz és társaik?

Nyár New Yorkban – Amos Kollek: Fast Food, Fast Women / Gyorsbüfék, gyors nők

Középkorú anorexiás nő lenge nyári ruhában heveredik le a forró New York-i úttestre. Egy autó kis híján ráhajt, a sofőr rémülten ugrik ki a kocsiból: „Maga megőrült?” – kérdezi. „Csak egy kis izgalmat akartam magamnak szerezni így vasárnap reggel” – válaszol a nő, aki az aszfalton fekszik, haja párna az úttesten, hosszú vékony lábai hatalmas tűsarokban végződnek, nagy szemeinek nyugalma egy szolid hétvégi elmebaj közeledtéről árulkodnak. Bella (Anna Levine) hamarosan 35 éves lesz, pincérnő egy gyorsétteremben, s hogy túlélte a film első jelenetét, egyedül annak köszönhető, hogy tenyerén hordja őt a város – bár nem hétköznapi értelemben, csupán egy hétköznapi étteremben, ahol ő hordja ki az ételt.