Cannes 2017, percről percre

Francia kedvencek gyenge nyitófilmben és a vörös szőnyegen – elkezdődött a 70. cannes-i filmfesztivál. Akárcsak tavaly, most is gyakran fogunk „csiripelni” az eseményekről, filmekről, olykor talán a kedvenc sztárjaink ruhájáról is.

Leszboszi Thelma és Louise – Todd Haynes: Carol

Cannes-ban versenyzett, öt Golden Globe- és hat Oscar-jelölést kapott, de a Carolról már most kijelenthető, hogy aluldíjazzák. Cannes-ban csak Rooney Mara nyert (megosztva), Arany Glóbuszt egyet sem kapott, és nem jelölték se legjobb filmnek, se a legjobb rendezés kategóriájában, pedig a díjakat sem sajnálnám tőle.

Női sorsok és látszatéletek – Beszélgetés Todd Haynesszel

A teoretikus hajlamú, posztmodern ízlésű filmfőiskolás mintapéldája. Az iskolapadból kikerülve konceptuális és intellektuális filmalkotó lett: gondolatgazdag, több rétegű filmek költője. A 80-as évek New Queer Cinema (új meleg film) irányzatának vezéralakja idén a Golden Globe-mezőnyben tündökölt az HBO számára készített miniszéria, a Mildred Pierce révén[1]. Amit Kertész Mihály adaptált először a noir műfaj klasszikusává 1945-ben.

Életu(n)tak? – Todd Haynes: I’m not there – Bob Dylan életei

[kritikaíró pályázat] Todd Haynes amerikai, félig-meddig független filmes pályája legalább annyira sokszínű, mint az I’m Not There hősének, a pop-költő Bob Dylannek. A csokorba gyűjtött panoptikum mozgókép, a 60-as években berobbanó zenész ikon világait igyekszik megrajzolni, tagadva a biopic mozi összes sallangját.

Egy Janus-arcú életrajzi film – Todd Haynes: I'm Not There – Bob Dylan életei

Sosem hallgattam agyon Bob Dylan muzsikáját, nincs meg egyik albuma sem. A zenész életrajzából inspirálódott film történetmesélési és stiláris eljárásai azonban nem pótolják a témában tájékozatlanoknak a hiányzó biográfiai és zenei információkat. Az I’m Not There ugyanis szándékosan kerüli azokat a konvenciókat, amelyekre a zenész-életrajzi filmek már megtanítottak nekünk.