Egy jobb világ? – Susanne Bier: En chance til / A Second Chance / Második esély

Susanne Bier újra veszteségfilmet forgatott. Ezúttal a bűnügyi és a pszichothriller keverékét, kedvenc forgatókönyvírójával és a Trónok harcás Nikolaj Coster-Waldauval, valamint állandó stábjából Ulrich Thomsennel. Északi noir, párhuzamos családtörténet, kissé hatásvadász fordulatokkal. De, mint Dánia életszínvonala, még így is messze vezeti a mezőnyt.

Hét szereplő szerzőt keres – Paul Haggis: Third Person

Egy író egy eseményből elvileg millió történetet faraghat, ám ha az illető esemény rá nézvést sorsdöntő pillanat volt, megregényesítése során minduntalan kudarcot vall. A feladat súlya alatt összeroppan a mondat, vég nélkül bújócskáznak a betűk, s a szövegszerkesztő felület csak és kizárólag közhelyes fordulatokban kíván tobzódni, konokul. Tegyük fel, hogy valamikor, nem olyan régen egyetlen félpercig figyelmetlen volt, amivel családjában mély tragédiát okozott. Ezt próbálja kiírni magából, de bármivel kísérletezik, abból nem lesz irodalom. Csupán egy filléres lányregény harsány, gyenge utánzata.

Sorsok, bendzsóra hangszerelve – Felix van Groeningen: The Broken Circle Breakdown / Alabama és Monroe

Halálos betegségekről nem könnyű hiteles filmet forgatni, egy rákos kisgyerekről meg aztán végképp nem. Ha valaki ugyanis nem otromba happy enddel tagadja le a tragédiát, akkor hajlamos ragacsosan sötét melodrámai szirupba fojtani a cselekményt. Az Alabama és Monroe bravúrja, hogy mindkét lehetséges túlkapást elkerüli, miközben még a zene, a spiritualitás és a bioetika ősi kérdéseiről is elmélkedik egy sort.

„Be van fejezve a nagy mű” – Jankovics Marcell: Az ember tragédiája

Majdnem 30 év múltán elkészült a magyar animáció egyik nagymesterének előre bejelentett utolsó alkotása, Madách Imre színművének filmváltozata. Így végre számot vethetünk a film első változata alapján, hogy valóban méltó lezárása-e Az ember tragédiája egy termékeny életműnek, vagy csak a legdrágább (több mint 400 milliós) és leghosszabb (179 perc) hazai rajzolt moziként fog bevonulni a magyar filmtörténetbe.

München után – Oscar előtt – Steven Spielberg: Munich / München

Steven Spielberg a nyolcvanas évek közepétől törekedett arra, hogy a kasszasiker blockbusterei mellett komoly rendezései révén a szakma is elismerje. A szakmai elismerés utáni vágyakozás kezdetben nem volt túl gyümölcsöző, miután mind a déli fekete társadalomról szóló Bíborszínt, mind a második világháború távol-keleti frontján játszódó A nap birodalmát mellőzte az Akadémia az Oscar-gálán.

Elveszítve – elveszetten – François Ozon: Sous le sable / A homok alatt

Mesélik, hagy a fiatal francia rendező, François Ozon kisfiúként tanúja volt, amint egy magányos asszony a tengerparton kétségbeesetten a hullámokat figyelte, míg mellette helikopter húzott el, a parti őrség kapkodó embereivel. A nő elveszített valakit. Mesélik, hogy a kisfiú nem tudott szabadulni a nyomasztó élménytől, s évtizedek múltán, feltörő filmesként megörökítette azt. Mesélik, így született A homok alatt (2000) című film, amit azóta nagy sikerrel vetítenek a mozik, szerte a kontinensen.

A kis nagy történet – Todd Field: In The Bedroom / A hálószobában

Ha most hirtelenjében meg kellene fogalmaznom, mi a bajom az álomgyári termés zömével, hát a nagyzolást mondanám, vagyis azt a trendet, hogy a rendezők és producerek többsége a drámaiságot rendszerint a számok segítségével szeretné elérni. Erős színek, elnagyolt fordulópontok, plafont verő költségvetés, mely összetevők között a hús-vér színészek talán jobb digitális trükkhalmaznak tűnnek.