„Kilencven évesen is tizenhat” – Szabó Réka: A létezés eufóriája

Mintha lassan ismét rivaldafénybe kerülnének a magyar dokumentumfilmek. Nemzetközi sikereket ért el Bogdán Árpád Gettó Balboája, Csuja László Kilenc hónap háborúja, Révész Bálint Nagyi projektje vagy Zurbó Dorottya Könnyű leckék című filmje. De ide sorolható Simonyi Balázs szintén díjnyertes dokumentumfilmje, az Ultra is, amely az Európai Filmdíjra is esélyes volt.

Mert vétkesek közt cinkos, aki néma – Fatih Akin: The Cut

1915-ben a török kormány jóváhagyásával és a hadsereg bevetésével másfél millió örmény nemzetiségű őslakost lakoltattak ki, vittek munkaszolgálatra és koncentrációs táborokba; vagy egyszerűen csak lemészárolták őket. Ennek a brutális történelmi eseménynek állít emléket Fatih Akin kissé talán szentimentális és epizodikus filmje, mely minden hibája ellenére hiánypótló a nagyközönség felvilágosításában.

Túl élő – George Romero: Survival of the Dead / Túlélni a holtakat

Romero mester az utóbbi években nagyon rátaposott a róla és miatta elhíresült élőhalottas zsáner gázpedáljára, igazi túlélőösztöntől fűtött zombiként példátlan sűrűséggel ontja az ...of the Dead végű címmel büszkélkedő műveket. Ne higgyetek a filmadatbázisok csillagocskáinak: a Romero-revival eddigi három filmje közül eddig ez a legjobb.

Supravieţuieşte cine poate – Sergiu Nicolaescu: Supravieţuitorul

Freud spunea că fiecare dintre noi ascunde în sine un masochist. Toţi vrem mai mult sau mai puţin să fim chinuiţi, dar nu toţi o recunoaştem. Eu n-am nici o problemă, din acest punct de vedere: da, sînt masochist, nu ratez nici o premieră a lui Sergiu Nicolaescu. Nu mă zvîrcolesc pe jos de durere pentru că, între timp, m-am obişnuit cu suferinţa, ba chiar a ajuns să-mi placă. Curat masochism, nu-i aşa? Ei, bine, nu.

Élje túl, aki tudja – Sergiu Nicolaescu: Supravieţuitorul / A túlélő

Freud szerint mindegyikünkben rejlik egy mazochista. Szeretjük, ha kínoznak kicsit – csak nem ismerjük be. Nos, én bevallom, mazochista vagyok: semmiért sem szalasztanék el egy Sergiu Nicolaescu-premiert. S csak azért nem fetrengek a földön a fájdalomtól, mert közben megszoktam a szenvedést, sőt, lassan élvezem. Tiszta mazochizmus, nem? Hát nem.

Minden vagy semmi? – Juan Carlos Fresnadillo: Intacto

Juan Carlos Fresnadillo mindent egy lapra tett fel: az egész világot a szerencse vezérli. Persze ez csak a látszat. Megvan neki a többi lapja is, viszont ott tartja mindet a kézelőben, hogy csak időnként villantsa fel őket egy-egy futó pillanat erejéig.

Muszáj, sajnos – Roman Polanski: The Pianist / A zongorista

Rögtön belevágnék: Roman Polanski filmjének fő fegyvere, érdeme a személyesség. Elődeivel ellentétben, A zongorista nem akar a Holocaust miértjeiről tankönyv-ízű állásfoglalást szuggerálni nézője agyába. A szörnyűségeket mindenfajta szűrés, dramaturgiai dobpergés nélkül, „arcba vágva”, megdöbbentően előkészítetlen formában mutatja, aláhúzva ezzel az időszak sokkoló bizonytalanságát, reménytelenségét. Az egyetemes, könyörtelen tanulságok rémisztő polaroidja egyetlen érzékeny művészember sorsán keresztül hívódik elő a néző agyában, a dokumentarista jellegnek adva ezzel rég nem tapasztalt, torkon ragadó, hideg lírát.

Lassan jársz, tovább érsz – M. Night Shyamalan: Unbreakable / A sebezhetetlen

A hatodik érzék váratlan és világraszóló sikere után magától értetődő várakozás előzte meg az indiai származású filmrendező, M. Night Shyamalan legújabb filmjét, a Sebezhetetelent. A rendező a kitaposott ösvényről most sem lépett le – új filmje a már jól bevált sémát követi mind a képi világban, mind pedig dramaturgiai építkezésben.

Csaknem igaz történetek – Roberto Benigni: Az élet szép / Radu Mihăileanu: Életvonat

A gyerekkor mágikus világában a rettegés feloldásának még természetes és vitathatatlan eszköze a mese. A mesélő felnőtt elfogadja, ha sok esetben már nem is érti, hogy a mese megnyugtatja a sötét rémalakoktól rettegő kicsit, ahogy azt is elfogadja, hogy a gyermek az ő szemében gyakorta ok nélkül fél. Ez a látszólag oktalan félelem, a mumustól, a zsákos embertől, az ágy alól előbukkanó rémtől lényegében egy gyökerű azzal a szorongással, amelyet a felnőtt is érez, ha a félelmet keltő dolog, bár kézzelfogható szörnyűségében kétségbevonhatatlanul van, mégis irracionális, felfoghatatlan, olyasmi, aminek emberközpontú gondolkodásunk szerint nem lehetne lennie.