Befejezett jövő? – Időutazás filmen

Amióta Einstein kimondta, hogy az időutazás kvázi lehetséges, az emberiség eme ősi vágya kiszabadult a bájitalok, a megfoghatatlan álmok béklyójából és átköltözött a tudományos fikció fenséges világába. A filmen ábrázolt időutazás és a filmi elbeszélés jellegzetessége látszólag adja magát a diegetikus összefonódásra. Ennek sikeressége, vagy sikertelensége főleg azon áll, hogy egy alkotó mennyire képes megbirkózni az időben való cikázás nemcsak zavart, de félelmet is ébresztő lehetőségeivel.

Mentsük meg a plüssmackókat! – Kyle Balda, Chris Renaud: Dr. Seuss' The Lorax

Az animációs film csodája, hogy nulláról képes felépíteni – hisz nulláról kell felépítenie – egy sajátos világot, ami saját törvényekkel rendelkezhet, és amiben bármi megtörténhet. Ha egy film képes ennek a fiktív világnak minden apró ízét kitalálni, akkor máris „nyert ügye” van. Elnézzük neki még a történet közhelyességét vagy eredetiségének hiányát is, ha a benne szereplő cipőfűző valóban cipőfűzőként „gondolkodik” vagy ha a marionettbábu-hős meghal, amikor mozgatófonalait elmetszik.