A tékás, aki kölcsönzött – Quentin Tarantino-portré

Egyáltalán nem véletlen, sőt inkább tökéletesen jelképes, hogy a posztmodern műfajfilm pápája épp egy videotékából szabadult a világra. Korai filmjei elfeledett, ritka, alábecsült gyöngyszemek remixei. Napjainkra viszont a fenegyerek felcseperedett, és megcáfolta kritikusait.

Vamp, mint vámpír – Neil Jordan: Byzantium

Ha már Jarmusch is vámpíros filmet csinál, akkor valami baj van a világgal. De Neil Jordan legalább nem először nyúl a témához, Interjú a vámpírral című filmje klasszikusnak számít a mezőnyben. Az akkori sokszereplős, barokkos, túldíszletezett eposzt most egy halkabb, intimebb alkotás váltja.

Vérplazma-mozi – A bealkonyult vámpírfilm

A Harry Potter-generáció olvasókörének második kultuszeposza, az Alkonyat-tetralógia nemcsak a roxforti varázsló hasadt lelkének továbbgondolására, de a vámpírmítosz irodalmi és filmbeli megújítására is törekszik. A generációs közérzet-sztori nihilizmust, szerelmet és a választás kényszerét mozgosítja, de az ősrégi klisék médiabarát vérátömlesztése inkább divathullámot eredményez, mint a zsáner reinkarnációját.

Egy Universal-ötlet csúfos bukása – Stephen Sommers: Van Helsing

Talán éppen úgy volt stílszerű, hogy az első vámpírfilmet a világon magyarok készítették, 1919-ben. A vérszívó gróf klasszikus évtizede mégis a harmincas évek volt, mikor a Universal stúdió a 19. századi nagy rémregényekből filmre adaptálta a horrorműfaj klasszikus szörnyeit: Drakulát, Frankensteint, a Farkasembert.