Ezt láttuk a 18. TIFF-en 5. – Versenyszekció – Scarborough; Belonging; A White, White Day / A legfehérebb nap; Not the End; The Man Who Surprised Everyone; A Faithful Man

És a mai adaggal befejeztük a versenyfilmek recenzálását. Konszenzusra nem jutottunk azt illetően hogy kinek is drukkoljunk, mert volt egy-két kiemelkedő alkotás, de hátha ezzel az összeállítással segítünk dönteni, hogy minek kapd el a második vetítését.

Mélyebb bőrünk – Adina Pintilie: Nu mă atinge-mă

A berlini Arany Medvével díjazott film sajtóvisszhangját követve már meggyőződésem volt, hogy Adina Pintilie első nagy lélegzetvételű projektje nem a kimerített új román filmes irányelveket követi. Az első képkockák egy hideg és elidegenítően szabályos környezetű világ részleteit vázolják fel, majd két férfi összeszerel és a nézőkre szegez egy kamerát. Kijelzőjén a rendezőnő arcközelije látható. A szerző feltekint, majd a közönség szemébe néz.

Ezt láttuk a 17. TIFF-en 4. – versenyszekció – The Heiresses; Anchor and Hope; The Marriage; The Guilty / A bűnös; Scythe Hitting Stone

A mai adag TIFF-ajánlóban a fesztivál legnépszerűbb vetítéseit jelentő versenyfilmeket vettük górcső alá. Az első- és második filmeket felsorakoztató tizenkét alkotásból egyről már korábban írtunk, most ötöt vizsgálunk meg. A maradékot pedig csütörtökön.

Ezt láttuk a 15. TIFF-en 4. – Tikkun; La puerta abierta / The Open Door; A peine j’ouvre les yeux; Heil; Once upon a Dream – A Journey to the Last Spaghetti Western

Három versenyfilm – bennük aligátorokkal terhelt álomképek, egy rendőrök elől nyilvánosházban rejtegetett kislány és egy tunéziai kamaszlány kalandja a titkosrendőrséggel – egy kihagyhatatlan, neonáci filmszatíra és egy szintén szórakoztató dokumentumfilm a spagettiwesternek örökségéről.

Giccs perfekt – Jason Moore: Pitch Perfect / Tökéletes hang

A nagy hollywoodi ötletválság és forgatókönyv-újrahasznosítás már eddig is számos kellemetlen és bosszantó élménnyel „örvendeztette meg” nézők ezreit világszerte, ezért a Tökéletes hanghoz hasonló filmek felé rengeteg (és tegyük hozzá, hogy általában jogos) előítélettel közelítünk. Feltéve, hogy egyáltalán közelítünk, mivel a zenés vígjátékokat már eleve csak egy jól körvonalazott közönség szokta látogatni hűségesen. Pedig Jason Moore első nagyjátékfilmje megérdemelné a figyelmünket, mivel tartogat pár kellemes meglepetést.