Tab(u)loid a BBTE diplomafilmjeiről – CineMedia-gála 2017

A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának alapszakos és mesteris végzős filmművészeinek munkáit felvonultató CineMedia-gálán idén is kedvére szemelgethetett bárki a friss erdélyi diplomafilmekből. Valószínűleg a vetítések előtt lezajlott ballagásra érkezett rokonok közé tartozott az a néhány ember, akik már az első alkotások után távoztak a moziból, miközben hangosan fejtegették: „nem tudnak ezek filmet csinálni!” – én pedig ezt a kijelentést igyekszem nagyon hamar megcáfolni.

First Cut 2017 – Így gondolkodnak a világról és a mozgóképről a Sapientia filmszakosai

Film és fotó határán mozgó kísérleti munkák, animációs dokumentumfilm, kisjátékfilmek és portréfilm is készült az elmúlt egy-két évben a kolozsvári Sapientia filmszakán. A First Cut 2017 címmel megrendezett eseményen a végzősök mellett minden évfolyam mutatott valamit a tanszéken folyó kreatív munkából. A válogatás alapján nem beszélhetünk jól körülhatárolható filmes iskoláról, inkább egyedi látásmódok körvonalazódnak, és a sokféle műfaj, téma mögött a mozgókép médiumáról való intenzív gondolkodás látszik.

Szendvics, tea, minihollywood – Újabb vizsgafilmek készülnek Kolozsváron

A Sapientia egyetem történetében először forgott 5 kisjátékfilm 3 hét alatt. Az eddigi rekord: 3 film 2 hét alatt, és akkor még a technika, a fahrtsínek és a világítás Magyarországról érkezett. December első 3 hetében Kolozsvár több pontján lehetett látni a stábokat: hol gengszterek üldözték áldozatukat, hol csendes kis szerenádra készült egy fiatalember.

Filmen a Nyugat – Bemutatkozik a Sapientia egyetem harmadik végzős évfolyama

Hétfő délben szinte teltházzal és diákosan jó hangulatban vetítették a kolozsvári Győzelem/Victoria moziban a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem idén utolsó éves hallgatóinak munkáit. Az évfolyam idei nyárigyakorlatának témája a legendás Nyugat folyóirat volt, amelynek első száma éppen 100 évvel ezelőtt, 1908-ban jelent meg.