Éjjel-nappal Kodály körönd – Petrovics Eszter: A mi Kodályunk

Amikor a kereskedelmi tévék reality műsorokkal árasztották el az esti műsorsávot, kétféle kritika érte őket. Az egyik oldalról az egész műfajt támadták a mesterkélt párbeszédek és a valóságshow nevét meghazudtoló dramaturgia miatt, másrészt felmerült a puzséri értelemben vett szellemi kútmérgezés, a tény, hogy egy Éjjel-nappal Budapest nem teremt vagy közvetít semmilyen értéket. Az MMA támogatásával készült A mi Kodályunk azt a merész kérdést teszi fel, hogy vajon az előbbi hiányosságok megbocsáthatóak-e, ha a film tényleg mindent megtesz a kultúra terjesztéséért.

A zene felhasználásának jogszabályi háttere Romániában

Annak ellenére, hogy Romániában a zene felhasználásának jogszabályi háttere mind országos szinten kodifikált (azaz törvénybe foglalt, kötelező erejű), mind az érvényes európai direktívák elfogadásáról és tiszteletben tartásáról is létezik jogszabály, ezt a kérdést egyaránt átláthatatlannak és hátrányosnak éli meg a zeneszerzők, -művészek (alkotói) közössége, és a zenerajongók, felhasználók szélesebb köre is.

A maszk mögött a zenész – Leonard Abrahamson: Frank

Igen, ez az a film, amelyben Michael Fassbender végig egy óriási papírfejben játszik, és olyan aranyosan furának tűnik, hogy a filmnek csakis a Sundance fesztiválon lehetett a premierje. A Frank a beígérttel szemben persze csak enyhén bizarr, viszont nagyon vicces: egyértelműen a nyár slágervígjátéka.

Sorsok, bendzsóra hangszerelve – Felix van Groeningen: The Broken Circle Breakdown / Alabama és Monroe

Halálos betegségekről nem könnyű hiteles filmet forgatni, egy rákos kisgyerekről meg aztán végképp nem. Ha valaki ugyanis nem otromba happy enddel tagadja le a tragédiát, akkor hajlamos ragacsosan sötét melodrámai szirupba fojtani a cselekményt. Az Alabama és Monroe bravúrja, hogy mindkét lehetséges túlkapást elkerüli, miközben még a zene, a spiritualitás és a bioetika ősi kérdéseiről is elmélkedik egy sort.

Férfitánc – Frédéric Fonteyne: Tango libre – Szabad a tánc

Ha azt mondjuk, hogy a tánc felszabadít, az legalább akkora közhely, mint az, amikor az argentinokról híresztelik, hogy elfojtott sanyarú sorsukat, viharos történelmüket csak a tangó segítségével tudják felszabadítani. Éppen ezért nehéz újat mondani e dél-amerikai táncról. A ritkán rendező belga, Frédéric Fonteyne (Gilles asszonya, 2004) a Tango Librében mégis megpróbálta. Hiába.

Aranyat érő slágerek – A Bond-dalok nyomában

A Bond-koktél elengedhetetlen részét képezik azok a népszerű betétdalok, amelyek minden egyes új film megjelenésével együtt felkapaszkodnak a slágerlistákra. Néhány dal azonban messzebb jut, mint a többi, alkalomadtán még a filmnél is nagyobb sikereket ér el. Nézzük végig kronologikus sorrendbe szervezett toplistánkat, melyik dal hogyan született, mely dalok tűntek el a történelem süllyesztőjében és honnan erednek azok a slágerek, amelyekre ma is emlékszünk.

Élni és énekelni hagyni – Robert Wise: The Sound of Music / A muzsika hangja, 1965

Az 50-es, 60-as évekre a klasszikus amerikai musical kiment a divatból, így aztán egyre kevesebb zenés mozi készült, viszont a korábbiaknál jóval komolyabb témákkal és nagyobb költségvetéssel. E trend legjobbja az 5 Oscar-díjjal, köztük a legjobb filmével kitüntetett A muzsika hangja, amely joggal nevezhető a zsáner legambíciózusabb darabjának és hattyúdalának egyaránt.