A szőkék is szendén kezdték – A 75 éves Halász Judit portréja

Lehet, hogy kiment egy ideje a szendeség a divatból? Halász Judithoz hasonló jelenséggel ugyanis nem igazán találkozik mostanság a néző sem filmen, sem más médiumban. E típus egykori képviselői közé sorolhatjuk még talán Pogány Juditot vagy az erdélyi Széles Annát. Ám mintha az ő fiatalkorukkal együtt ez a nőtípus is eltűnt volna a filmvászonról, ha szabad egyáltalán napjainkban ilyet mondani.

Elhaló hangok – Yaron Zilberman: A Late Quartet / Búcsúkoncert

Bár a nyári blockbusterszezon óriásrobotjai, acélemberei és örökifjú vámpírjai körül gerjesztett PR-zajban úgy tűnhet, hogy a mai mozik már főleg csak kamaszoknak (esetleg kamaszlelkű felnőtteknek) tartogatnak izgalmakat, a szélesen értelmezett fősodorban éppen ellentétes irányú folyamatok zajlanak. Mivel az ötvenes évek autósmozijaiban fogant baby-boomerek mára nyugdíjasok lettek, jelenleg a leggyorsabb ütemben növekvő korcsoportot amerikában a hatvanöt év felettiek képezik.

Giccs perfekt – Jason Moore: Pitch Perfect / Tökéletes hang

A nagy hollywoodi ötletválság és forgatókönyv-újrahasznosítás már eddig is számos kellemetlen és bosszantó élménnyel „örvendeztette meg” nézők ezreit világszerte, ezért a Tökéletes hanghoz hasonló filmek felé rengeteg (és tegyük hozzá, hogy általában jogos) előítélettel közelítünk. Feltéve, hogy egyáltalán közelítünk, mivel a zenés vígjátékokat már eleve csak egy jól körvonalazott közönség szokta látogatni hűségesen. Pedig Jason Moore első nagyjátékfilmje megérdemelné a figyelmünket, mivel tartogat pár kellemes meglepetést.

Poétikus ökológia – A non-verbális dokumentumfilmekről

A Baraka típusú montázsfilmek elődjeit a 20-as és a 30-as évek avantgarde montázsfilmjeiben kereshetjük. Ám, míg azok a megszületett új társadalmi rend, a város magasztalását és szimfóniáját vitték vászonra, az új évezred végén már ennek ellenkezője lett ezen zsáner tématikája.

Zajterrorizmus – Ola Simonsson, Johannes Stjärne Nilsson: Sound of Noise / Zajháborítók

6 dobos, 4 terrortámadás, 3 klipszekvencia és 1 geg a Zajháborítók mérlege, amely nyugodtan pályázhat „az év legeredetibb abszurditása” címre. A skandináv nagyvárost zajszimfóniákkal terrorizáló zenészek regéje a politikai szatíra, a rendőr-vígjáték és a fantáziamese között egyensúlyoz, ám sokszínűsége ellenére is fő hübrisze, hogy inkább a zenei, mint a filmes kreativitás non plusz ultrája.