Zombiapokalipszis Jarmusch-módra – Jim Jarmusch: The Dead Don’t Die
Parádés szereposztású, szórakoztató, de néhol elcsépelt és unalmas zombimozi az amerikai függetlenfilm ikonikus rendezőjétől.
Címke: zombi
Szerelem a zombiapokalipszis idején – Sony/Bend Studio: Days Gone
Úgy kellett a világnak egy újabb nyílt világú zombis játék, mint haldoklónak egy falat kenyér – már ha a haldokló a kenyértúladagolás miatt fulladozna éppen. A Days Gone viszont első látásra össze nem illőnek tűnő párosításával – végtelenül romantikus sztori egy kemény motoros főhőssel – végül meggyőzi a szkeptikusokat... többé-kevésbé.
Ha rosszabb lenne, jobb lenne – Julius Avery: Overlord
Ritkán történik meg az, hogy a moziban ülve azon gondolkodom, hogy milyen jó lenne, ha ez a film valamivel rosszabbul lenne színészileg kivitelezve, esetleg értékelhetetlenül vágva vagy hangkeverve, mert akkor érteném. Érteném, hogy mit keres ez a történet a vásznon, ha valaki adott volna rá pár tízezer dollárt, de így, hogy J.J. Abrams producerkedésével fémjelezve fut ki a multiplexekbe szerte a világon, nem értem, hogy mi ez, és hogy mi szükség volt rá.
Társadalomkritikus zombik – Csapón kívül 38.: The Night of the Living Dead / Az élőhalottak éjszakája, 1968
Beleképzelni is szédítő, de ötven évvel ezelőtt került mozikba a film, amelynek a mostani – filmekben, tévésorozatokban, játékokban, de irodalomban és videoklipekben is túltengő – zombi-áradatot köszönhetjük. Nem George A. Romero találta fel a zombikat, de ő mutatta először őket agyatlan, emberhúsra éhező tömegnek, és használta annak, aminek használni kell őket: metaforának.
Apa és lánya, meg a zombik – Ben Howling - Yolanda Ramke: Cargo
A Cargo apafigurája soha nem adja fel a reményt, hogy gyermekét egy jobb világ küszöbén hagyhatja békében és szeretetben felnőni. Erről pedig nem sok élőhalottas film szól.
A milleniumi zombi – Az újkori zombifilmek színeváltozása a társadalmi kihívások tükrében
Elárasztanak minket a zombifilmek, főleg a 2000-es évektől kezdve. Ennek ellenére a köztudatban még mindig bugyuta alműfajként él, miközben már a mennyiségük miatt is érdemes lenne figyelni rájuk – de ezenfelül igen komoly reflexiót figyelhetünk meg bennük korunk égető kérdéseire.
Ha elindul a vonat, a szívem majdnem megszakad – Yeon Sang-ho: Busanhaeng / Train to Busan
Egyetlen The Walking Deadben látható karakter iránt sem érzünk annyit, mint a Vonat Puszanba traumatikus és legbelül szomorú szituációiban pálforduló hősei iránt.
Schrödinger zombija – Colm McCarthy: The Girl with All the Gifts / Kiéhezettek
Egy valamirevaló zombifilmnek soha nem az az egyedüli célja, hogy sokkoljon minket pár brutális emberevő jelenettel, hanem az is, hogy megfogalmazzon valamiféle társadalomkritikát. Az M. R. Carey azonos című regényéből készült Kiéhezettek is véleményt nyilvánít az emberi önzőségről, ám hiába az érdekes alapötlet, a film idővel érdektelenségbe fullad.
Drágám, jól áll neked a zombivér – Burr Steers: Pride and Prejudice and Zombies / Büszkeség és balítélet meg a zombik
A Büszkeség és balítélet meg a zombiktól nem kell többet várni, mint amit a címe sugall: egy klasszikus irodalmi mű szórakoztató mozgóképes kizsákmányolását, és akkor nem fogunk csalódni. Szerelmesfilm és zombihorror parodisztikus keresztezése: meghökkentő koktél, de meglepően jól fogyasztható – legalábbis mozivásznon.
Welcome to Tijuana – Csapón kívül 1.: From Dusk Till Dawn / Alkonyattól pirkadatig
Húsz éve került a(z amerikai) mozikba Robert Rodriguez és Quentin Tarantino első igazi közös terméke (noha egy éve már együtt dolgoztak a Four Rooms / Négy szoba külön-külön szegmensein). Új trivia-rovatunkban néhány vicces (vagy kevésbé vicces) tényt (vagy legfeljebb anekdotális értékkel bíró sztorit) osztunk meg.
