Akik maradtak – Neil Druckmann / Naughty Dog: The Last of Us Part II

Az elnyújtott fejlesztési folyamatot követő, megjelenés előtti és közbeni szivárogtatásoknak, hőzöngésnek, hisztiknek, a PR-, majd a rajongói ellenkampánynak – és úgy általában a játék körüli botrányos hangulatnak – köszönhetően most már az is hallott a kultikus 2013-as The Last of Us című játék folytatásáról, aki nem tudna megkülönböztetni egy játékkonzolt egy tévé alatt felejtett fekete aktatáskától.

Szerelem a zombiapokalipszis idején – Sony/Bend Studio: Days Gone

Úgy kellett a világnak egy újabb nyílt világú zombis játék, mint haldoklónak egy falat kenyér – már ha a haldokló a kenyértúladagolás miatt fulladozna éppen. A Days Gone viszont első látásra össze nem illőnek tűnő párosításával – végtelenül romantikus sztori egy kemény motoros főhőssel – végül meggyőzi a szkeptikusokat... többé-kevésbé.

Ha rosszabb lenne, jobb lenne – Julius Avery: Overlord

Ritkán történik meg az, hogy a moziban ülve azon gondolkodom, hogy milyen jó lenne, ha ez a film valamivel rosszabbul lenne színészileg kivitelezve, esetleg értékelhetetlenül vágva vagy hangkeverve, mert akkor érteném. Érteném, hogy mit keres ez a történet a vásznon, ha valaki adott volna rá pár tízezer dollárt, de így, hogy J.J. Abrams producerkedésével fémjelezve fut ki a multiplexekbe szerte a világon, nem értem, hogy mi ez, és hogy mi szükség volt rá.

Társadalomkritikus zombik – Csapón kívül 38.: The Night of the Living Dead / Az élőhalottak éjszakája, 1968

Beleképzelni is szédítő, de ötven évvel ezelőtt került mozikba a film, amelynek a mostani – filmekben, tévésorozatokban, játékokban, de irodalomban és videoklipekben is túltengő – zombi-áradatot köszönhetjük. Nem George A. Romero találta fel a zombikat, de ő mutatta először őket agyatlan, emberhúsra éhező tömegnek, és használta annak, aminek használni kell őket: metaforának.