Sötét zsaruk újra bevetésen – Phil Lord - Christopher Miller: 22 Jump Street – A túlkoros osztag
Ki véd meg minket, ha a rend őrei sincsenek tisztában a rend fogalmával?
Ki véd meg minket, ha a rend őrei sincsenek tisztában a rend fogalmával?
Utoljára két éve vettük számba kedvenc vígjáték-sorozatainkat, azóta sok víz lefolyt sok tévécsatornán (búcsút mondtunk többek közt a nagyszerű Californicationnek) – íme hát négy a frissebbek közül, amiket szeretünk.
A Távozz tőlem, Sátán! címe ellenére egyedi darab: a zsarufilmet hozza össze az ördögűzős horrorral, miközben okkult utalások helyett a Doors életművén keresztül bontja ki az infernálisra színezett rejtélyt. Jim Morrisonnal most tényleg áttörhetünk a túloldalra.
Egy állítólag csúcson lévő híresség sokkoló, váratlan öngyilkossága mindig megingatja a sikermítoszt. Főleg, hogy filmjei a bátorság, a rátermettség, a hősiesség amerikai értékrendjét dübörögték hangosan. Mi hiányzott az életéből? Miért érezte elviselhetetlennek? Egyértelmű válasz híján „csak” a rózsaszín baseballsapkás rendező műveiben kutakodhatunk.
Napjainkban egyre többen igyekeznek kiaknázni a „buddy cop movie” parodisztikus felülírásában rejlő lehetőségeket. Az Apatow-garnitúra ügyes kezű rendezője, Adam McKay (A híres Ron Burgundy legendája, Taplógáz) házi színésze, Will Ferrell és a szökőévente komédiázó Mark Wahlberg társaságában csapott morbid kommentárt a veretes alműfajhoz. Kár, hogy az ígéretes alapkoncepcióhoz tapló humor és elnagyolt karakterkészlet társult.
Egy sematizmusba fulladó polgárháborús akciómozit (A nap könnyei), egy lebutított, melodrámába hajló történelmi kalandfilmet (Arthur király), illetve egy valamivel sikerültebb, de továbbra is a megszokott panelekből építkező politikai thrillert (Orvlövész) maga mögött hagyva Antoine Fuqua visszatért New York utcáira, hogy 3 kilátástalan helyzetbe jutott zsaru kálváriájának bemutatásával tegyen kísérletet egy, a nagyvárosi mocskot felszínre hozó krimi elkészítésére.
Kevin Smith régi játékos a „ki tud minél több filmes idézetet belegyúrni egy százperces produkcióba” versenyben, új filmjével pedig keményen próbál visszavágni még Michel Gondrynak is, aki egy ideig elegánsan átvette a vezetést a Tekerd vissza, haverrel. Sajnos, a Két kopper pont a finisnél vérzik el, épp az elegancia hiánya miatt.
Kétféle filmes provokatőr létezik. Az elsőfajta harsányan-hangosan-csattogva szít botrányt, mint ahogy Pasolini, Jodorowsky, Makavejev vagy a fiatal Buñuel; a másik a szubverzív fajta: lassabban, csendesen mossa alá az ember morális tartóoszlopait, mint a késői Buñuel, Ferreri, Lynch vagy a jó öreg Herzog. A kalandos életű, sokat látott és tapasztalt német újhullámos most megmutatja, hogy mégis van értelme remake-et készíteni.
Az eredetileg március közepére tervezett filmbemutatót a New Line Cinema az utolsó pillanatokban októberre napolta el. Gavin O’Connor rendező és társ-forgatókönyvíró valójában már 1999-ben nekiállt megírni a történetet Amerika újsütetű héroszairól. Lehet, hogy a rendőrös sztorik szerelmesei ez esetben jobban jártak volna, ha ez mégis dobozban marad.