Elfelejtett kultúrák és felfedezett hősök nyomában – Fonyó Gergely: Ocskay László százados, az elfelejtett hős; Páskándiné Sebők Anna: Búcsú (Az erdélyi magyar zsidó kultúra nyomában)

A Holocaustról, vagy a háború utáni zsidó életutakról filmet készíteni egyre nagyobb kihívást jelent, hiszen a nézőknek egyre emelkedettebb az ingerküszöbük. Pedig elmondanivaló még bőven akad, ahogyan ezt Fonyó Gergely és Páskándiné Sebők Anna filmje is bizonyítja.

Kultúrák találkozásában – Radu Mihăileanu: Va, vis et deviens / Élj és boldogulj!

„Az Életvonat jobb volt…” – sugdosták a nézők a Párizsban élő román filmrendező új filmjének júniusi, kolozsvári díszvetítése után. A Transilvania Filmfesztivál nyitófilmjeként bemutatott Va, vis et deviens-ben – az egyébként zsidó családból származó – Radu Mihăileanu ismét zsidótémát dolgozott fel, csakhogy most nem sikerül olyan maradandó nyomokat hagynia nézői lelkében, mint a sajátos hangulatú, kuncogtató, ugyanakkor sokkoló zárlatú holokauszt-vígjátékával, a Train de vie-vel. Az Élj és boldogulj! mégis figyelemre méltó film, cselekménye leköt, izgalmas, hangulata különleges, majdnem a végéig.

Történelmi giccs – Dennis Gansel: NaPolA / Napola - A Führer elitcsapata

Történelmi filmbe fogni óriási felelősség: a feladatot nem lehet megúszni vagy pusztán fikcióval, képi ötletekkel helyettesíteni. Ráadásul alig akad olyan kor, amiről ne születtek volna filmek, így nehéz újat, érdekeset mondani. Halmozottan igaz ez akkor, ha olyan vészterhes, de filmen annyiszor megjelenített korszakról van szó, mint a náci birodalom uralkodása. Az idő 1942, Németország: már látszik a győzelem lehetetlensége, de a politikai vezetés erről tudomást sem véve fanatizálja tovább a fiatalokat, akik közül sokakat bevetnek majd a végső, gyilkos, eleve vesztésre ítélt harcokban is.

Szaltók témák, kultúrák, filmek között – Beszélgetés Radu Mihăileanu filmrendezővel

Radu Mihăileanu, a Franciaországban élő román filmrendező nejlonszatyorral a kezében jelent meg az V. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál sajtó- és közönségtalálkozóin: a szatyorban azonban nem a sarki bevásárlás eredményét, hanem a Cézar-díját hozta, amely szerinte „bárki szatyrának" elérhető itthon is, legalábbis erre következtet az utóbbi évek román filmtermése láttán. A következő sorokat ezeken a találkozókon rögzítettük. A beszélgetések apropójaként Mihăileanunak a fesztiválon bemutatott Va, vis et deviens című filmje szolgált.

Üdvözülj most! – Hany Abu-Assad: Paradise Now / Mennyország most

A New York-i ikertornyok lerombolása óta szinte mindennapossá váltak a dzsihádról és az azzal kapcsolatos hisztériákról szóló híradások. A (film)világ fokozott figyelmet fordít a terrorcselekményekre, napjainkban a művészet is szerepet vállal a társadalmi történések (befolyásolásában és) kritikájában, azaz a figyelmet jobbára a helyi problémákra, a politika és a társadalom által korlátozott emberi szabadságjogokra irányítja. Az is megfigyelhető, hogy a fesztiválközönség és a kritikusok dicsérő szavait azok az alkotások élvezik, melyek elfogulatlanul szólalnak meg. A Mennyország most ilyen film és a dicsérő szavak mellett a Berlini Filmfesztiválon és az Arany Glóbuszon díjat is begyűjtött.

Muszáj, sajnos – Roman Polanski: The Pianist / A zongorista

Rögtön belevágnék: Roman Polanski filmjének fő fegyvere, érdeme a személyesség. Elődeivel ellentétben, A zongorista nem akar a Holocaust miértjeiről tankönyv-ízű állásfoglalást szuggerálni nézője agyába. A szörnyűségeket mindenfajta szűrés, dramaturgiai dobpergés nélkül, „arcba vágva”, megdöbbentően előkészítetlen formában mutatja, aláhúzva ezzel az időszak sokkoló bizonytalanságát, reménytelenségét. Az egyetemes, könyörtelen tanulságok rémisztő polaroidja egyetlen érzékeny művészember sorsán keresztül hívódik elő a néző agyában, a dokumentarista jellegnek adva ezzel rég nem tapasztalt, torkon ragadó, hideg lírát.

Charlotte, aki épp Dominique – Gillian Armstrong: Charlotte Gray

Az élet Franciaországban sem fenékig tejfel, főleg ha éppen világháború van és már a második. A Stendhalt eredetiben olvasó skót Charlotte felkelti a francia ellenállás angol támogatóinak az érdeklődését, akik gyors ütemben kiképzik a jótét lelket hírvivőnek. Az ifjú kémnő viharos gyorsasággal beleszeret egy angol pilótába és amikor a fiú gépe lezuhan Franciaországban, a lány gondolkodás nélkül utána megy. Új személyiséget is kap: a szőke Charlotte-ból barna Dominique lesz, akinek rádióalkatrészeket kell csempésznie a francia Résistance-nak. Ám ő mindenekelőtt a szerelmét keresi, és az erről folytatott cseppet sem kedélyes csevely során bajba sodor egy másik kémnőt, aki ebbe bele is hal. Ekkor mind a nézőt, mind a címszereplőt megcsapja a film komolyságának a szele.

A mindenkihez szólás szabadsága – Szabó István: Sunshine / A napfény íze

Szabó István filmje ritka reakciót váltott ki hazai közönségéből: a véleményalkotás szinte kényszerű vágyát. Hetekkel a bemutató után még mindig nem hunyt ki az indulat a film körül, amely arra tett kísérletet, hogy az elmúlt százegynéhány év magyarországi történelmét egy zsidó család, a Sonnenscheinból lett Sorsok három generációjának történetén keresztül tárja elénk. Szabó nem kevesebbre vállalkozott, minthogy egy mozifilm időkorlátai között (a film hossza 180 perc, ma itt húzódik a filmidő határa) három emberöltő magánéleti és történelmi krónikáját sűrítse filmmé, a Ferenc József-i monarchikus-időktől, két világháborún és a kommunizmus évein át a jelennel bezárólag.

Csaknem igaz történetek – Roberto Benigni: Az élet szép / Radu Mihăileanu: Életvonat

A gyerekkor mágikus világában a rettegés feloldásának még természetes és vitathatatlan eszköze a mese. A mesélő felnőtt elfogadja, ha sok esetben már nem is érti, hogy a mese megnyugtatja a sötét rémalakoktól rettegő kicsit, ahogy azt is elfogadja, hogy a gyermek az ő szemében gyakorta ok nélkül fél. Ez a látszólag oktalan félelem, a mumustól, a zsákos embertől, az ágy alól előbukkanó rémtől lényegében egy gyökerű azzal a szorongással, amelyet a felnőtt is érez, ha a félelmet keltő dolog, bár kézzelfogható szörnyűségében kétségbevonhatatlanul van, mégis irracionális, felfoghatatlan, olyasmi, aminek emberközpontú gondolkodásunk szerint nem lehetne lennie.