Zágrábi Filmfesztivál

Elsősorban fiatal filmesek rendezvénye. Kontinentális jellegű fesztivál, bár akár távol-keleti filmek is helyet kaphatnak a versenyprogramban.

Jihlava Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztivál

A kreatív dokumentumfilmek legnagyobb közép- és kelet-európai versenye, amelynek honlapja szerint a két legfőbb értéke a bátorság és a rizikó. A legfontosabb csatolt rendezvény a The Institut of Documentary Film által szervezett East European Forum.

Malter Filmfesztivál

A nyírbátori DeathCrew Fesztivál filmes programvonulataként indult 2014-ben. 2017-re a rendezvénysorozat önálló, vándor filmfesztivállá bővült. Októberben egy díjátadóval egybekötve a debreceni Apolló Moziban ér véget. A Malter célja, hogy közelebb vigye a kortárs, független filmalkotók munkáit a közönséghez. Fontos számukra, hogy a fiatal szárnybontogatók is megtaláljáka  befogadóikat, hiszen – vallják – a filmművészetet a közönség […]

ASTRA Film Fest

Dokumentumfilmek és a vizuális antropológia szakterületéről származó filmeket mutatnak be. Az Astra 2012-ben öt kategóriában hirdetett versenyt: a hivatalos versenyprogramon kívül egy-egy nemzetközi filmes, román (ko)produkciós, környezetvédelmi témájú (ECOcinematogrAFF) és diákfilmes mezőnyben is megmérethetik munkájukat az alkotók. Versenyen kívül nemzetközi filmes panoráma, az idei és a tavalyi év hazai filmjei (11–12.RO) és a Baroc Cinema […]

FilmFest Warszawa

New Films New Directors International Competition (Új filmek, új rendezők nemzetközi versenye) – első vagy második filmmel lehet nevezni Regional Competition – A régió versenye – egészestés fikciós és dokumentumfilmes verseny közép- és kelet-európai országok számára (nevezhet Albánia, Azerbajdzsán, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Észtország, Fehéroroszország, Finnország, Grúzia, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Macedónia, Magyarország, Moldva Köztársaság, Montenegró, […]

Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál

A nevezés feltételei: maximum 35 perces játékidő műfaji vagy technikai megkötés nincs a film 2016. január 1-je után készült a filmet korábban nem nevezték a fesztiválra. Kategóriák: élőszereplős fikció animációs film dokumentumfilm LMBTQ horror. A Friss Hús nevezési díja filmenként 4500 forint. „A Friss Hús célja, hogy a fiatal filmeseknek alkalmat kínáljon arra, hogy széles […]

Cinefest

A miskolci Jameson CineFest olyan nemzetközi fesztivál, ahol első- és másodfilmes alkotók filmjeit vetítik. A filmek mindegyike magyarországi premier. A fesztivál az európai mozi és az amerikai függetlenfilm élvonalából válogat. CineClassics programjuk, kontrasztban a fiatal filmes vonallal, jelentős magyar és magyar származású művészek filmjeit, életművét mutatja be. A fesztivál jellegéből adódóan csak olyan alkotással lehet […]

Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál

Versenyprogramba nevezni lehet az előző három évben készült, 30 percnél rövidebb kisjáték-, kísérleti, dokumentum- vagy animációs filmmel. A szervezők nem fogadnak el olyan filmet, amelyet az előző évek során már beneveztek a fesztiválra. A nemzetközi zsűri egy, a nevezési kategóriáktól független fődíjat ad. A többi díj évről évre változik.

Etnofilm

Etnofilm nemzetközi bienálé dokumentum- és videofilmek által irányítja a figyelmet a népi kultúrára és az emberi közösségek életmódjára, etnográfiára és antropológiára. Fő célja bemutatni olyan versenyfimeket és videofilmeket, amelyek sajátos és eredeti módon hozzájárulnak az etnikai gazdagság és tarkaság védelméhez.