Jeruzsálemi Nemzetközi Filmfesztivál (JFF)

1984. május 17-én Ettore Scola Le bal című filmje megnyitotta az első Jeruzsálemi Nemzetközi Filmfesztivált. Három hét alatt közel száz filmet vetítettek le, köztük izraeli premiereket és nemzetközi filmes válogatást. A mai szervezők az első fesztivál büszkeségeiként emlékeznek a némafilm akkor vendégül látott “first lady”-jére, Lillian Gish-re, de az ugyanakkor megjelent Jeanne Moreaura, Warren Beatyre, […]

Göteborgi Nemzetközi Filmfesztivál (GIFF)

Észak-Európa legelismertebb filmszemléje, amelyet a nemzetközi szakma is figyelemmel követ. 11 nap alatt filmekkel, szemináriumokkal, északi filmvásárral csábítja az érdeklődőket. A fesztiválra kizárólag előző év január 1-je után bemutatott filmek nevezhetők.

Fribourgi Nemzetközi Filmfesztivál (FIFF)

A fesztivál versenyprogjába kizárólag ázsiai, afrikai és latin-amerikai filmeket válogatnak. A rendezvénysorozatot hiány hívta életre: 1980-ban az említett régiók filmgyártása szinte teljesen ismeretlen volt Svájcban, a mozik és a televízióadók nem vetítettek innen származó alkotásokat. 1992 óta évente megszervezik, jelenlegi nevét 1998 óta viseli. A fesztiválon kizárólag svájci premiereket vetítenek.

Film Festival Internazionale di Milano (MIFF)

Hogyan lehet minősíteni egy közönség és filmek nélküli filmfesztivált, amiről senki sem hallott, amin egyetlen egy mellékesemény van, és amitől a beígért jelenlétek ellenére a meghívottak távolmaradnak? Korábbi kiadásaik állítólag jobbak voltak, volt nekik Charlize Theron, Michael Redford, Martin Landau, Ari Taub, Peter Falk, Franco Nero, Juliette Marquis, Mario Monicelli számára kiállított Leonardo Lovuk is, […]

dokumentART

Az „innovatív dokumentumfilmes″ fesztivált két helyszínen párhuzamosan szervezik meg: a németországi helyszín mellett Szczecin lengyel városban is megrendezik. A német és a lengyel társszervező intézmény részéről két fesztiváligazgató áll a rendezvény élén.

Documenta Madrid