Jelszó: A papír kékre vált
Radu Muntean
2006
Jelszó: A papír kékre vált

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Jelszó: A papír kékre vált

Színes, román, 92 perc, 2006
Magyar cím
Jelszó: A papír kékre vált
Eredeti cím
Hîrtia va fi albastră

Történet

Bukarest, 1989. szeptember 22–23-a. Neagu hadnagy parancsot kap, hogy a külvárosban járőrözzön. A rádiója szakadozva működik. Csapatát zavarba hozzák az információfoszlányok: terroristák támadták meg az állami tévéadó épületét.

Costi, az egyik katona úgy érzi, minden román feladata harcolni Ceauşescu hívei ellen, akár a felettesek parancsával szembeszállva is. Összeütközésbe is kerül emiatt Neaguval, mégs elszökik a kis csapattól és a televízió épülete közelében egy villáig jut el. Itt tévedésből őt magát nézik terroristának, és egy civilekből és katonákból álló csoport le is tartóztatja.

Videó, előzetes, trailer

Jobb ha tudod: a Filmtett nem videómegosztó, videóletöltő vagy torrentoldal, az oldalon általában a filmek előzetesei nézhetőek meg, nem a teljes film!

Ezt írtuk a filmről:

A Film és a Forradalom – 1989 decembere a román játékfilmek tükrében

2006-ban, amikor az új román mozi három jelentős filmjét (Hogyan éltem túl a világvégét?; Forradalmárok; Jelszó: a papír kékre vált)1, mutatták be alig egyetlen hónap leforgása alatt, egyes elemzők elkeseredtek e filmek mesterkéltsége miatt, és felrótták, hogy a román rendezők (a „régi gárda” nyomdokaiba lépő „újhullámosok”) túlságosan is nagy jelentőséget tulajdonítanak a Forradalomnak. Ez persze nem rettentette el a román filmeseket attól, hogy továbbra is ihletet merítsenek az 1989 decemberi – temesvári, bukaresti, és nem csak ottani – eseményekből.

Tanulmány, 2015. január 26. – írta

Miért jó a román film? – A román újhullámról I.

Sokan sokfélét írtak már a világban a román újhullám művészi hatásának „titkát”, sikerének „receptjét” fejtegetve. Nekem elsősorban e filmek emberábrázolása, a rendezők kelet-európai viszonyokon érlelt élet- és emberismerete, fanyar fekete humora és az emberi kapcsolatokról sugallt megállapításaik számítanak. A minimalista formanyelv, a hosszú snittek másodlagosak, csak az előbbiekből következnek.

Tanulmány, 2010. október 1. – írta
Támogass egy kávé árával!
 
Jelszó: A papír kékre vált

Jelszó: A papír kékre vált

Színes akciófilm, filmdráma, 92 perc, 2006

Rendező:
Szereplők: , , , , , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • A megoldások könyve

    Színes filmdráma, vígjáték, 102 perc, 2023

    Rendező: Michel Gondry

  • Vaskarom

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 130 perc, 2023

    Rendező: Sean Durkin

  • Vörös szobák

    Színes thriller, 118 perc, 2023

    Rendező: Pascal Plante

  • A szenvedély íze

    Színes életrajzi, filmdráma, romantikus, 134 perc, 2023

    Rendező: Tran Anh Hung

  • Dűne: Második rész

    Színes akciófilm, filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 166 perc, 2024

    Rendező: Denis Villeneuve

  • Az űrhajós

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 107 perc, 2024

    Rendező: Johan Renck

  • Most vagy soha!

    Színes akciófilm, történelmi, 135 perc, 2024

    Rendező: Lóth Balázs

  • Én vagyok a kapitány

    Színes filmdráma, kalandfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Matteo Garrone

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat

  • A megoldások könyve

    Színes filmdráma, vígjáték, 102 perc, 2023

    Rendező: Michel Gondry

  • Vaskarom

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 130 perc, 2023

    Rendező: Sean Durkin

  • Vörös szobák

    Színes thriller, 118 perc, 2023

    Rendező: Pascal Plante

  • A szenvedély íze

    Színes életrajzi, filmdráma, romantikus, 134 perc, 2023

    Rendező: Tran Anh Hung

  • Dűne: Második rész

    Színes akciófilm, filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 166 perc, 2024

    Rendező: Denis Villeneuve

  • Az űrhajós

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 107 perc, 2024

    Rendező: Johan Renck

  • Most vagy soha!

    Színes akciófilm, történelmi, 135 perc, 2024

    Rendező: Lóth Balázs

  • Én vagyok a kapitány

    Színes filmdráma, kalandfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Matteo Garrone