Megszállottság

Fekete-fehér, olasz, 140 perc, 1943

Magyar cím

Megszállottság

Eredeti cím

Ossessione

Rendező

Luchino Visconti

Író

James M. Cain

Forgatókönyvíró

Luchino Visconti, Mario Alicata, Giuseppe De Santis, Gianni Puccini

Szereplők

Clara Calamai, Massimo Girotti, Dhia Cristiani, Elio Marcuzzo, Vittorio Duse, Michele Riccardini, Juan de Landa

Operatőr

Domenico Scala, Aldo Tonti

Vágó

Mario Serandrei

Zene

Giuseppe Rosati

Díszlettervező

Gino Franzi

Jelmeztervező

Maria De Matteis

Producer

Libero Solaroli

Gyártó

Industrie Cinematografiche Italiane (ICI)

Történet

A Megszállottság Visconti első rendezése. James Cain A postás mindig kétszer csenget című regényét Visconti a ködös Pó-síkságra ültette át. Ebben a kietlen környezetben, útszéli kocsmákban, harmadosztályú szállodai szobákban játszódik Gino, a szemtelen képű csavargó szenvedélyekkel és drámai konfliktusokkal terhes története. Az utókor korszakalkotónak kiáltotta ki a filmet: sokan ennek elkészültétől számítják a neorealizmus születését. Az olasz valóságábrázolása olyan jól sikerült, hogy a filmet mindössze egyszer vetítették, s a megsemmisítéstől is csak kalandos körülmények között tudott egy kópiát megmenteni a rendező.

Ezt írtuk a filmről:

Az olasz film története – A hatvanas évek filmművészete (2.)

„Az ideológiák kimentek a divatból, de a fecsegés tovább folyik. Csak azt nem lehet többé tudni, miről beszélnek. Az emberek tovább mennek, de már senki nem tudja, milyen irányba.” (Pier Paolo Pasolini: Madarak és ragadozómadarak, 1966)

Tanulmány, 2006. november 15. – írta Pintér Judit

Olvasd tovább

Az olasz film története – A kezdetektõl a neorealizmus válságáig (1.)

Az iskolateremtő irányzatokban és alkotókban, nagysikerű műfajokban, hosszan tartó válságokban bővelkedő olasz film története 1904-ben kezdődött. Akkor alapították Torinóban az első filmgyárat, majd rá egy évre Rómában a Cinest, amelynek műtermeit 1937-ig, a Cinecittá születéséig használták.

Tanulmány, 2006. október 15. – írta Pintér Judit

Olvasd tovább

Filmtörténet tizennégy részben (X.) – Vissza a valósághoz (I.) – Az olasz neorealizmus története

A filmtörténetírás bevett toposza, hogy már a film születésénél megkülönbözteti a születő művészet fikciós illetve dokumentarista jellegű törekvéseit. Teheti ezt azért is, mert a (Lumiére testvérektől eredeztetett) valóságrögzítés és (a Meliés munkásságából származtatott) fikció viszonya valóban mindig is a filmkészítők és a filmről gondolkodók érdeklődésének fontos kérdése volt. A most tárgyalandó film(stílus) történeti irányzatnak is karakterisztikus jegye a valósághoz, a történelem és a mindennapok dokumentáló jellegű megközelítéséhez való viszonya.

Tanulmány, 2002. január 15. – írta Vincze Teréz

Olvasd tovább