A magyar buletin

A magyar buletin

A magyar buletin

Kritika

Groteszk vadkeleti szafari - Ferenczi Gábor: A magyar buletin

Ferenczi Gábor A magyar buletin című dokumentumfilmje alműfaját tekintve útifilm. (Nem én találtam ki, ez áll a főcím alatt.) Nos, utánanéztem a dolognak. A Film- és médiafogalmak kisszótára nem beszél ilyesmiről (talán majd a Nagy), egyéb szakszótárak sem segítettek, ezért aztán végül a Magyar Értelmezőhöz fordultam, ám ott is megállt a tudomány, körülbelül az útifűnél.


2012-09-24- írta Szántai János

Olvasd el a kritikát

Történet

Ezelőtt csak egyszer, és akkor is csak átutazóban jártam Erdélyben (irány a bolgár tenger!). Már ez is elég ok lehet némi szégyenkezésre, de ami az utóbbi években már kifejezetten zavart, hogy az akkori idők egyik leghangosabb belpolitikai ügyéhez, a státusztörvényhez, és az ezzel együtt járó magyar igazolványhoz való viszonyom meglehetősen tisztázatlan volt. Miután az ügy már-már nemzeti identitásunk fokmérőjévé vált, megérett rá, hogy témává emeljem. 2002 nyarán két társammal és egy kamerával ez ügyben kétszer egy hetet Erdélyben töltöttünk, ezt követően a leforgatott mintegy 20 órás anyagot 64 percre sűrítettük. Ha más haszna nem is volt az útnak, egy biztosan: már nem vagyok zavarbahozható! Embereket látok, akikkel megismerkedtünk, akik így olyanokká váltak, mint bármelyik más ismerős, olyanokká, akikről ezek után határozottan és nyugodt szívvel azt gondolhatok már, amit csak akarok. A buletin egyébként a román nyelvben személyi igazolványt és jelentést jelent.

Jobb ha tudod: a Filmtett nem videómegosztó, videóletöltő vagy torrentoldal, az oldalon általában a filmek előzetesei nézhetőek meg, nem a teljes film!