X – A rendszerből törölve
Ujj Mészáros Károly
2018
X – A rendszerből törölve

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

X – A rendszerből törölve

Színes, magyar, 114 perc, 2018
Eredeti cím
X – A rendszerből törölve
Román cím
X – Scos din sistem

Történet

Éva zseniális rendőr. Meglátja, amit más nem, megérzi, ami fölött minden kollégája elsiklik, ott is észreveszi a bűnt, ahol minden más zsaru legfeljebb balesetet sejt. Neki tűnik fel az is, hogy a Budapesten rövid időn belül elkövetett jó néhány öngyilkosság között összefüggés lehet. Ám Éva rég nem nyomoz. A magánnyal és a félelmeivel küzd, képtelen részt venni a fővárosi rendőrség munkájában, és kamaszodó, saját problémáival küszködő lányával sem találja meg a hangot.

A város választások előtt áll. Az utcákon eluralkodik a káosz. Vandálok, tüntetők, anarchisták teszik lehetetlenné a békés életet – az egyenruhások nem érnek rá egy kétséges, bizonyíthatatlan üggyel foglalkozni.

Csakhogy felkerül a központba egy új tiszt. Péter más, mint a többiek, felfedezi kolléganője különleges tehetségét… és meglátja benne a nőt is. Együtt erednek a mindeddig felderítetlen esetek nyomába: egyre jobban belekeverednek egy szövevényes, félelmetes bűncselekmény-sorozatba, amelynek gyökerei messzire vezetnek.

Ezt írtuk a filmről:

Budapest Noir – Ujj Mészáros Károly: X – A rendszerből törölve

Ujj Mészáros Károly új filmjével egy olyan zsánert honosít meg a magyar filmben, amely az utóbbi években valóságos diadalmenetet járt be irodalomban és filmben egyaránt: a skandináv krimit/thrillert. A nordic noir itt azonban nagyon is eastern noirrá válik: az X az egyik legpolitikusabb magyar film, amely mostanában készült, anélkül, hogy a szájbarágós aktualizálás csapdájába esne.

Kritika, 2018. október 25. – írta

„Szeretnénk mi is gyomorborzoló hatást elérni, mint a Saul fia” – Interjú Ujj Mészáros Károllyal az X-ről

A Liza, a rókatündér rendezője ősszel egy nyomasztó skandináv krimivel jelentkezik. Az X – A rendszerből törölve kulisszatitkairól most mesélt először Ujj Mészáros Károly, aki elárulta, miben segített neki James Bond és Nemes Jeles László, és hogyan hoztak létre olyan moziélményt, amit magyar filmtől még nem láttunk.

Interjú, 2018. szeptember 25. – írta
Támogass egy kávé árával!
 
X – A rendszerből törölve

X – A rendszerből törölve

Színes thriller, krimi, 114 perc, 2018

Rendező:
Szereplők: , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat