Cave of Forgotten Dreams

A dokumentumfilm a franciaországi Chauvet-barlang lélegzetelállító őskori rajzait mutatja be 3D-ben.

Two-Lane Blacktop

Két férfi, “A szerelő” és “A sofőr” egy ’55-ös Chevyben járják az országot, és abból élnek, hogy helyi sofőrökkel versenyeznek. Ezúttal Washingtonba száguldanak, egy stoppos lánnyal a hátsó ülésen, egy G.T.O. nevű idegen kihívásának eleget téve.

Blue Valentine

Egy fiatal házaspár életének két szakaszába tekinthetünk be. A kezdeti időkbe, amikor Cindy és Dean reménnyel telve tervezték a közös jövőt, és a jelenbe, ahol már válságba jutott a házasságuk.

A bőr, amelyben élek

A nagynevű plasztikai sebész felesége megég egy autóbaleset során. Ettől a perctől kezdve a férfi arra teszi fel az életét, hogy megalkosson egy olyan bőrt, ami mindennek ellenáll…

Bogyó és Babóca – 13 mese

Bogyó és Babóca neve ismerősen csenghet minden óvodás és kisiskolás számára. Bartos Erika nagysikerű könyvsorozatának hősei most életre kelnek a Bogyó és Babóca – 13 mese című animációs filmen. Bogyó a csigafiú és Babóca a katicalány elválaszthatatlan barátok. A 13 rövid mesében sok kedves kalandot élnek meg együtt, s közben új barátokat szereznek, valamint megismerik […]

Sziget a szárazföldön

Magányos öregasszony, egykori hajóskapitány leánya éldegél a belvárosi bérházban. Kétszobás lakása zsúfolva régi bútorokkal, képekkel, csecsebecsékkel. Féltő gonddal őrzi emléktárgyait, mert az emberekhez való bátortalan, kudarcokkal végződő közeledései után ezek jelentik számára az egyetlen kötődést az élethez. A házmesterné tanácsára és többszöri sürgetésére cserére hirdeti meg lakását, amelyet rövidesen ellepnek a legkülönbözőbb cserepartnerek. Végül egy […]

Számos pasas

Állítólag minden huszadik férfi tökéletes – valakinek. Aznap reggel tehát, amikor Ally (Anna Faris) felébred élete huszadik pasija mellett, egyúttal pánikba is esik. Ő még mindig nem érzi úgy, hogy megtalálta volna a nagy őt, és ennek csak egyetlen magyarázata lehet: nem figyelt eléggé! Nekilát tehát, hogy újra megtalálja előző tizenkilenc pasiját. Szomszédja, az állástalan […]