A Band Apart

Filmjei a Filmtetten

Becstelen brigantyk

Színes akciófilm, vígjáték, háborús, 153 perc, 2009
Gyártó

A második világháború alatt egy különleges, zsidó amerikai katonákból álló csapat azt a feladatot kapja, hogy brutális gyilkosságokkal keltsenek félelmet a Harmadik Birodalom katonáiban. Útjuk során Párizsba érkeznek, ahol a fő célpont egy náci propagandafilmeket játszó mozi lesz, ahol már egy ott dolgozó zsidó lány is bosszúra készül.

Kapcsolódó cikkek:

Kill Bill 2.

Színes és fekete-fehér akciófilm, thriller, 136 perc, 2004
Gyártó

A Menyasszony végzett két egykori tárával, majd tovább folytatja bosszúhadjáratát. A halállistáján Budd és Elle következik. Miután rendezi a számláját Bill öccsével és Elle-lel, aki a bérgyilkosokból álló csapaton belül a legfőbb vetélytársa volt, Mexikóba megy, hogy megtalálja utolsó áldozata rejtekhelyét. Már csak egyetlen cél lebeg előtte: megölni Billt, az egykori főnök [...]

Kapcsolódó cikkek:

Jackie Brown

Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 154 perc, 1997
Gyártó

Jackie stewardessi fizetését azzal próbálja kiegészíteni, hogy pénzt csempész be az Államokba a fegyverkereskedő Ordellnek, míg egy nap egy rendész ügynök és egy zsaru rajta nem ütnek a reptéren. Börtönbüntetéssel fenyegetik, ha nem segít nekik elkapni Ordellt. Az együtt érző óvadékügynök, Max segítségével Jackie vakmerő tervet eszel ki, amivel kijátszhatja az őt fenyegető erőket egymás ellen. A [...]

Kapcsolódó cikkek:

Alkonyattól pirkadatig

Színes akciófilm, bűnügyi, horror, 108 perc, 1996
Gyártó

A hírhedt Gecko fivérek Amerika legveszedelmesebb bűnözői közé tartoznak, nem csoda, hogy az FBI minden erejét bevetve igyekszik őket kézre keríteni. A mexikói határ túloldalán a rejtélyes Carlos menedéket biztosítana számukra, de hát odáig el kéne jutniuk. A legjobbkor tűnik fel a mexikói vakációzásra lakókocsizó Fuller család. A Gecko testvérek elrabolják őket, de megíg [...]

Kapcsolódó cikkek:

Friss film és sorozat

  • A megoldások könyve

    Színes filmdráma, vígjáték, 102 perc, 2023

    Rendező: Michel Gondry

  • Vaskarom

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 130 perc, 2023

    Rendező: Sean Durkin

  • Vörös szobák

    Színes thriller, 118 perc, 2023

    Rendező: Pascal Plante

  • A szenvedély íze

    Színes életrajzi, filmdráma, romantikus, 134 perc, 2023

    Rendező: Tran Anh Hung

  • Dűne: Második rész

    Színes akciófilm, filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 166 perc, 2024

    Rendező: Denis Villeneuve

  • Az űrhajós

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 107 perc, 2024

    Rendező: Johan Renck

  • Most vagy soha!

    Színes akciófilm, történelmi, 135 perc, 2024

    Rendező: Lóth Balázs

  • Én vagyok a kapitány

    Színes filmdráma, kalandfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Matteo Garrone

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat

  • A megoldások könyve

    Színes filmdráma, vígjáték, 102 perc, 2023

    Rendező: Michel Gondry

  • Vaskarom

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 130 perc, 2023

    Rendező: Sean Durkin

  • Vörös szobák

    Színes thriller, 118 perc, 2023

    Rendező: Pascal Plante

  • A szenvedély íze

    Színes életrajzi, filmdráma, romantikus, 134 perc, 2023

    Rendező: Tran Anh Hung

  • Dűne: Második rész

    Színes akciófilm, filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 166 perc, 2024

    Rendező: Denis Villeneuve

  • Az űrhajós

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 107 perc, 2024

    Rendező: Johan Renck

  • Most vagy soha!

    Színes akciófilm, történelmi, 135 perc, 2024

    Rendező: Lóth Balázs

  • Én vagyok a kapitány

    Színes filmdráma, kalandfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Matteo Garrone